Hétvégén XVI. alkalommal szervezik meg a hagyományos Kovászna megyei szarvasmarha-kiállítást. Az eseményre szombaton kerül sor a Kovászna és Csomakőrös közötti volt lőtéren. A rendezők színes programokkal várják az érdeklődőket, nemcsak az állattenyésztők, mások is megkaphatják a maguknak való szórakozást.
9 órakor a lovasok felvonulása után kerül sor a megnyitóra. 9–11 óráig nevezhetik a gazdák állataikat a versenyre, időközben indul a főzőverseny is – birka- és marhahúsból készült ételek készítésében mérik össze tudásukat a csapatok, eddig már több mint tíz együttes jelentkezett. Nem marad el a kisállatok – nyulak, szárnyasok, galambok –, juhok, húsmarhák kiállítása sem. Sor kerül tejtermékek, mezőgazdasági gépek bemutatójára, a kézi és gépi fejés titkaiba is betekinthetnek a jelenlévők. A tombolán értékes nyereményeket sorsolnak ki. Népi együttesek lépnek színpadra, fúvószenekari koncertre is sor kerül, Kosztándi Rozália Benedek Károly kíséretében énekel.
11 órakor indul az állatok felvezetése, bírálata, utána díjkiosztó. 14 órakor a főzőverseny díjait is odaítélik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.