Alakuló NATO-dandár

2016. október 4., kedd, Belföld

Németország és az Egyesült Államok is küld katonákat a NATO Craiován megalakítandó nemzetközi dandárjába – jelentette be tegnap Mihnea Motoc védelmi miniszter.


A tárcavezető szerint Németország vezérkari tisztekkel vesz majd részt abban a többnemzetiségű NATO-dandárban, amelynek felállításáról júliusban varsói csúcsértekezletén döntött a szövetség. A tárcavezető megerősítette, hogy Bulgária 400 katonával vesz részt a romániai dandárban, Lengyelország egy századot küld, és a dandár együttműködik majd az amerikai hadsereg egyik alegységével is, amelynek módját még nem véglegesítették. A Digi24 hírtelevízió szerint a bukaresti kormány Olaszországot, Törökországot és Nagy-Britanniát próbálja még rávenni arra, hogy katonákat küldjön a dandárba.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-10-04: Belföld - :

Egyetemi tanévnyitók

Klaus Iohannis államfő a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, Dacian Cioloş kormányfő pedig a kolozsvári Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanévnyitóján vett részt tegnap. Két okból utazott Temesvárra – nyilatkozta az államfő –: egyrészt, mert a városban működő négy felsőfokú oktatási intézményben zajló minőségi tevékenység figyelmet érdemel, másrészt, mert gratulálni akart a 2021-es Európa kulturális fővárosa cím elnyeréséhez.
2016-10-04: Belföld - :

Mégis plagizált Kövesi?

A kolozsvári Egyetemi Reformért és Alternatíváért Csoport bejelentette, az illetékes szervekhez fordult, hogy indítsanak vizsgálatot Laura Codruţa Kövesi ügyében. A civil szervezet szerint ugyanis a korrupcióellenes ügyészség vezetőjének doktori disszertációjában tizenegy esetben merül fel a plágium gyanúja.