Farkas Réka
Nincs könnyű dolga egy magát érdekvédelmi ernyőszervezetnek nevező alakulatnak, ha választásokra készülődik. Demokratikus felépítésével, döntéshozatali mechanizmusaival dicsekedne, de óhatatlanul előtérbe kerülnek a pártreflexek, a felső vezetés olykor diktatórikus határozatai elégedetlenséget váltanak ki az alsóbb szinteken. Így járt az RMDSZ is, és nem csitulnak a kedélyek, hol egyik, hol másik helyi szervezet ágaskodik, nem akarja lenyelni a központi diktátumot.
A megyei jelöltállító közgyűlések csak látszólag demokratikus voltába még beletörődtek valahogy a küldöttek, ám azt sehogy sem akarják elfogadni, hogy az így meghozott – olykor kikényszerített – döntéseik is semmivé váltak a felsőbb érdekek miatt. Nemcsak az MPP-vel kötött egyezség, Biró Zsolt befutó helyének biztosítása okozott zűrzavart, hanem a csereberék, a „jó emberek” áthelyezése, a „vállalhatatlanok” kigittelése is. Egyre nagyobb az elégedetlenség, sorra jelentkeznek a lázadók, fenyegetőzők, és miután Verestóy Attila kierőltette a legfelsőbb fórum, a Szövetségi Állandó Tanács döntésének módosítását – átpasszolta Birót a hargitai listáról a Maros megyeire –, a bukarestiek is joggal remélhetnek hasonlót. Az elnök közvetlen munkatársai pedig háboroghatnak, hogy ilyen engedetlen társasággal nem lehet dolgozni, hogy képzeli minden kis helyi vezető, hogy beleszólhat, befolyásolhatja azt, amit a nagyok akarnak. Csúcsosodik a tudathasadás, egyre jobban pártosodik a szövetség.
Bizonyára az eddigi jelöltállításokkor is voltak viták, ám mostanig ezek nem szivárogtak ki, és nem váltottak ki ily mértékű elégedetlenséget. Nem szerencsés így nekifutni a kampánynak, amikor amúgy is kritikus az ötszázalékos küszöb elérése. Hiába a fiatalokkal feldúsított lista, jó néhány nagy öreg – Verestóy Attila, Márton Árpád, Seres Dénes – elmozdíthatatlan, és néhány megyében, például Biharban egyetlen új ember sem került befutó helyre. Szépen hangzik, hogy az esélyes jelöltek több mint fele új a pályán, s az ígéret, hogy felkészült, versenyképes szakemberek, ha ennyi kérdőjel, ellenérzés, vita övezi a listaállítást, a majdani siker is kétséges. És egyre kevésbé hihető, hogy többletszavazatot hoz a nagy összefogás, az MPP-s jelöltek felkarolása, ha elnöküket szinte csak erőszakkal lehet lenyomni az egyik szervezet torkán.
Minden jel szerint az RMDSZ-nek nem egy másik magyar párttal kell megküzdenie az őszi választásokon, hanem az emberek elégedetlenségével, közönyével. Amíg belső rendszere csak áldemokratikus, nehezen tudja elhitetni, hogy alkalmas a demokrácia építésére, hogy ismét a huszonhat évvel ezelőtt megálmodott valós ernyőszervezetté válhat, amely minden magyart képvisel. Összefoghat zsebpártocskával, újíthat csapatán, ilyen körülmények között az elveszített bizalom visszaszerzéséhez ez még kevés.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.