A magyar írók történelmi küldetést teljesítettek ’56-ban

2016. október 7., péntek, Magazin

A magyar írók 1956-ban történelmi küldetést teljesítettek – jelentette ki Lezsák Sándor költő, az Országgyűlés fideszes alelnöke szerdán Budapesten az Írók a forradalomban című köztéri kiállítás megnyitóján.
 

 

Ezt tették az elmúlt századokban Zrínyi Miklósék, ezt tette Mikes Kelemen, ilyen kiállás volt Petőfi, Arany, Jókai példázatos élete – sorolta az előképeket a szónok. Mint fogalmazott, ezek az alkotók azt a szellemi örökséget folytatták, amely szerint nehéz, küzdelmes időkben az írástudók szent kötelessége életükkel, gondolataikkal, cselekedeteikkel példát mutatni mindazoknak, akiket szolgálnak. Hozzátette, hogy a bátran kiállók mellett mindig voltak bértollnokok és gyávák is, „ők bélyegezték Rákóczit és Kossuth Lajost hataloméhes lázadónak, vagy ők vállalták a szovjet testvérpártjuk kulturális céljainak erőszakos, gátlástalan hazai megvalósítását”. Ők azok, akik ráakasztották a forradalom és szabadságharc nemzeti hőseire a náci vagy a fasiszta csőcselék minősítést – fogalmazott Lezsák Sándor.
Az ’56-os forradalom és szabadságharc történetét nem lehet hitelesen és mértéktartóan bemutatni, elemezni a Magyar Írók Szövetségének korabeli tevékenysége nélkül – hangsúlyozta Lezsák Sándor, kiemelve: a hetvenes években társaival egyfajta „történelmi puzzle” részeként rakosgatták össze csöndes beszélgetésekből, szamizdat kiadványokból, relikviákból vagy kézről kézre adott írásokból az 1956-ban történteket. Már akkor felismerték, hogy az írószövetség Bajza utcai székháza történelmi emlékhely, ezért is kezdeményezi többedmagával, hogy emelje hivatalosan is erre a rangra az épületet az Országgyűlés. A székház kerítésén látható tárlaton az 1956-os eseményekben szerepet vállaló írókra, költőkre fotóikkal, rövid életrajzaikkal és egy-egy tőlük származó idézettel emlékeznek.
Mint Szentmártoni János, az írószövetség elnöke a megnyitón elmondta, jövő tavaszig tart a szervezet 1956-os emlékprogram-sorozata. Utalt arra is, a magyar írók aktív szerepet vállaltak a forradalom előkészítésében, tömörülésük központja pedig a résztvevők egyik szellemi műhelye, találkozóhelye volt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2016-10-06: Világfigyelő - :

13,6 milliárd euró Afganisztánnak

Afganisztán 13,6 milliárd euró fejlesztési támogatást kap nemzetközi adományozóitól a 2020-ig tartó időszak alatt – közölte Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Afganisztán megsegítésére rendezett brüsszeli nemzetközi adományozó értekezlet végén.
2016-10-07: Magazin - :

Az 1848–49. évi Országgyűlés mártírjai

Bemutatták az 1848–49. évi Országgyűlés mártírjairól szóló kötetet tegnap a budapesti Országházban rendezett konferencián.