Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mindörökre a magyarság öntudatának legtisztább forrása maradt – mondta Áder János köztársasági elnök tegnap, a nemzeti gyásznapon a Pest megyei Ócsán. Az államfő Halászy Károly honvéd százados tiszteletére a Halászy Károly Általános Iskolában rendezett megemlékezésen kijelentette: „A hazaszeretet nem ünnepnapok hangzatos szava, hanem egy bennünk dolgozó erő.”
A reformkor szószólói, a forradalom sürgető fiataljai és a szabadságharc neves és névtelen mártírjai – köztük Halászy Károly és az aradi vértanúk – nem akartak mást, csak hogy Magyarország önmaga lehessen – mondta, hozzátéve, a síron túlról is azt üzenik nekünk: a megszentelt áldozat sohasem hiábavaló. Áder János szólt arról, 1848 nyarán Pest megye településein a toborzások hírére az utcákon és a tereken férfiak gyülekeztek, akik nem születtek hősnek, csak szerették a hazát. Szerették a szabadságot, amely számukra most azt jelentette, hogy megszűnt az úrbér, az ősiség, az úriszék és a tized, felszabadultak a jobbágyok, közös lett a teherviselés, szabadabb a szó. Jelentette azt is, hogy megnyílt az út egy igazságosabb Magyarország felé – tette hozzá. A köztársasági elnök hangsúlyozta: akkor a polgárrá válás volt tét.
Halászy Károly, Alsónémedi helyettes jegyzője, fiatal tanító a településen már tavasszal lelkesítő beszédet tartott, hirdette a forradalom eredményeként kiharcolt vívmányokat, a hűbéri viszonyoktól megszabadult ország új törvényekkel megalapozott, nemzeti útját. „Érezte, hogy ami történik, jó irányba fordítja a magyarság szekerét. Oda, ahol egy önálló nemzet túllép régi, rossz szokásain, és a maga erejéből boldogul. A saját álmait valósítja meg, fejlődik, tehetségében kiteljesedik, okosan változik. Megőriz minden jó hagyományt, de elveti azt, ami visszahúz” – fogalmazott Áder János. Mint mondta, Halászy Károly lelkesítő szavai nyomán Alsónémedi példásan sok önkéntest állított ki, vele együtt 404-et.
Alig egy esztendő múltán a szabadságharc a túlerővel szemben elbukott. Hazafiak ezrei haltak hősi halált a csatákban vagy tértek sebesülten haza. Sokan bujdosni kényszerültek – idézte fel Áder János. Halászy Károlyt, a református tanítót, aki a harcokból századosként hazatért, 1849. július 25-én halálra ítélték. Bűne az volt, hogy szembefordult az önkénnyel. Az ítéletbe is csak annyi kerülhetett, hogy „a rebellis pártnak igen buzgó tagja”, és „Kossuth proklamációit önként kiosztotta a lakosság között” – mondta az államfő. Hozzátette: Halászy Károly ezen a helyen, az ócsai járásbíróság egykori udvarán halt mártírhalált. Éppoly fájdalmasat és égbekiáltót, mint a győztesek bosszújának többi áldozata, és éppoly hősieset, mint az aradi tizenhármak vagy a harcokban elesett honvédek – jelentette ki Áder János, aki úgy fogalmazott: Halászy Károly története egy világos, éles hangot, a lelkiismeret hangját hagyta ránk.
Titkos fegyver: a hazaszeretet
Vannak események a magyar történelemben, amelyek egységgé forrasztották a nemzetet, ilyen volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc is, amely még inkább összekovácsolta nemzetünket – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az aradi vértanúk emléknapján Budapesten.
Simicskó István a Fiumei úti temetőben, a Batthyány-mauzóleumnál tartott megemlékezésen azt mondta: Arad egyik tanulsága, hogy nincs az a hadsereg, megtorlás, idegen hatalom, amely útját állná nemzeti törekvéseinknek. Hozzátette, a történelem során megtanultuk, hogy az életnek igazi értéket csak az a szolgálat ad, amellyel hazánk ügye felé fordulunk. A szabadságharcban való részvétel nemzeti ügy volt – hangsúlyozta. Felidézte: a szabadságharc idején mindössze néhány hónap alatt kellett megszervezni a haderőt. A honvédelmi miniszter szerint viszont a magyar honvédek helytállása minden józan számítást felülírt, mert a Magyar Honvédségnek már akkor is volt egy titkos fegyvere: a hazaszeretet.
Főhajtás Kárpátalján
Vértanúink példája azt üzeni nekünk, 21. századi magyaroknak: ha meg akarunk maradni és szabadságunkat meg akarjuk őrizni, akkor cselekednünk kell – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a nemzeti gyásznapi megemlékezésen tegnap Nagyszőlősön.
A báró Perényi Zsigmond, Ugocsa vármegye 1849-ben kivégzett főispánjáról, felsőházi elnökről elnevezett középiskolában tartott központi kárpátaljai emlékünnepségen elmondott beszédében az államtitkár hangsúlyozta: „A hősök, akikre ma emlékezünk, különböző származású és hátterű, de egyformán magyar szívű férfiak voltak. Forradalmárok, akikre az áhított szabadság helyett halál, a virágzó jövő helyett pedig bitófa és golyó várt.” Hozzátette, mégis bátran és felemelt fővel fogadták az ítéletet, mert tudták: a vérrel öntözött földből új élet sarjad, és áldozatuk felszabadulást és boldogságot hoz majd a hazának és az utókornak. Hasonlóképp érezhetett báró Perényi Zsigmond, Ugocsa vármegye főispánja is, aki akkor sem tagadta a Függetlenségi Nyilatkozattal való azonosulását, amikor látta, hogy súlyosan fog fizetni érte – emlékeztetett. A politikus kiemelte: „Az emlékezés sohasem csak a múltról szól. Vértanúink példája azt üzeni nekünk, 21. századi magyaroknak: ha meg akarunk maradni és szabadságunkat meg akarjuk őrizni, akkor cselekednünk kell.” Míg 167 évvel ezelőtt fegyverrel, ma tettekkel kell küzdenünk nemzetünk és közösségeink fennmaradásáért – folytatta, megjegyezve, hogy a kárpátaljai magyarság élen jár ebben a küzdelemben. „Szeretném önöket biztosítani arról, hogy az anyaországra, ahogy eddig, úgy a jövőben is mindig számíthatnak” – jelentette ki Potápi Árpád János.
Barta József, a megemlékezést szervező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, a Kárpátalja megyei tanács elnökhelyettese beszédében azt emelte ki, hogy az aradi vértanúk példát mutatnak a kárpátaljai magyaroknak, miként kell küzdeni a megmaradásért.
Kiss Ernő szobra a Vajdaságban
Mellszobrot állítottak a vajdasági Eleméren tegnap Kiss Ernő honvédtábornoknak, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 167 évvel ezelőtt Aradon kivégzett vértanújának. A délvidéki központi megemlékezést minden évben a közép-bánsági Eleméren tartják, ezen a településen nyugszik ugyanis Kiss Ernő.
A megemlékezés ezúttal is a 4300 fős település templomában tartott szentmisével kezdődött. Itt havonta csak egyszer tartanak katolikus misét, a helyi magyar lakosság száma ugyanis két százalék alatt van. Kiss Ernő mellszobra a templomkertben kapott helyet. A vértanúnak eddig nem volt szobra a Vajdaságban. Kiss Ernőnek ugyan 1906-ban Nagybecskereken szobrot emeltek, ám azt 1918-ban, az első világháború után a szerbek összetörték. A szobor feje azonban megmaradt, így arról mintázták a mostani emlékművet.
Kishegyesen a szabadságharc utolsó győztes csatájára emlékeztek, amelyet 1849. július 14-én vívott a magyar sereg, amikor visszaszorította Jellasics horvát bán csapatait. A tizenhárom aradi vértanú közül hat kötődik valamilyen módon a Délvidékhez vagy a volt Jugoszláviához, így számos településen tartanak megemlékezéseket minden évben. Nagybecskereken a Lázár Vilmos emlékére állított domborműnél rendezték meg a Légy híve rendületlenül című hangversenyt. Lázár Vilmost a domborműnek otthont adó székesegyházban keresztelték meg. Zomborban, Schweidel József szülővárosában a Szent Rókus temetőben koszorúzták meg az 1848–49-es emlékobeliszket, majd a Magyar Polgári Kaszinóban megkoszorúzták a 220 éve született honvédtábornok emléktábláját. Törökbecsén Leiningen-Westerburg Károlyra emlékeztek a katolikus templom kertjében hét éve felállított mellszobornál. Tegnap délután Adán megkoszorúzzák Damjanich János domborművét. A helyi magyar közösségnek az emlékmű öt évvel ezelőtti felállításakor komoly harcot kellett vívnia azért, hogy megmaradhasson az emlékmű, ugyanis szerb kezdeményezésre el akarták távolítani. A szerbek a szerb születésű Damjanichot árulónak tartják, amiért a magyar szabadságért harcolt velük szemben.
