Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem állít jelöltlistákat a decemberben tartandó parlamenti választásokra – döntötte el tegnap kolozsvári ülésén a párt országos választmánya – de biztosítja annak lehetőségét a megyei szervezetei számára, hogy az országos elnökség egyetértésével független jelölteket támogassanak .
Amint Szilágyi Zsolt elnök kifejtette, belátták, hogy a Romániában hat százalékot kitevő magyarság két – egymással versenyző – pártja nem lépheti át az ötszázalékos választási küszöböt. Hozzátette, az alternatív küszöb azoknak a pártoknak is biztosítja a parlamenti bejutást, amelyek négy megyében legalább húszszázalékos szavazatarányt érnek el, de szerinte ezt is az RMDSZ kedvéért iktatták a törvénybe, és az RMDSZ-re méretezték. Szilágyi szerint két magyar alakulat az alternatív küszöböt sem teljesítheti.
„Több helyi szervezet is jelezte, hogy jöhetnek olyan független jelöltek a támogatásunkat kérni, akik közel állnak a néppárthoz, és megjelenítik értékeinket és céljainkat. Helyi szervezeteink úgy vélték, hogy a bejutás esélyét megvillantó független jelöltek támogatást érdemelnének. A választmány egyetértett azzal, hogy a megyei szervezetek javaslatot tehetnek az országos elnökségnek, amelynek egyetértésével támogathatnak független jelölteket” – nyilatkozta az elnök. Mint mondta, már a következő héten döntés születhet független jelöltek támogatásáról, hiszen október 26-ig kell iktatni a jelöltségeket, és előtte a támogató aláírásokat is össze kell gyűjteni.
Szilágyi Zsolt emlékeztetett rá, hogy a nyár folyamán levélben kérte Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét: találják meg a módját annak, hogy mindegyik magyar párt vagy szervezet „egy irányba húzhassa a politikai képviselet szekerét”. Annak tudatában döntöttek végül így, hogy kénytelenek voltak belátni: az RMDSZ-t nem érdekelték a javasolt tárgyalások, érdemi választ nem is kaptak a megkeresésre – fogalmazott az elnök.
Az RMDSZ csak a Magyar Polgári Párttal (MPP) fogott össze a választások előtt, a szövetség Kovászna és Maros megyében ajánlott fel jelöltlistáin egy-egy befutónak számító helyet az MPP politikusai számára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.