Hétfőn a Magyar Polgári Párt Zsuffa Levente jelenlegi polgármester, a párt polgármesterjelöltje utasítására a hivatalos választási hirdetőtáblákkal azonos méretű és kivitelezésű pannókat helyezett el Kovászna belvárosának több pontján, melyeken kizárólag az MPP helyi és megyei jelöltjeinek választási plakátjait függesztették ki.
A pannók ellen panaszt emelt a rendőrségen és a választási irodánál Enea Vasilica, a városháza jegyzője, aki érdeklődésünkre elmondta: nem politikai okokból tett feljelentést, és nem is azért, mert férje a kovásznai románok koalíciójának polgármesterjelöltje, hanem mert neki a törvények betartását kell felügyelnie. ,,Márpedig a polgármester úr a saját maga által hozott rendeletet sem tartotta tiszteletben, tudniillik ő rendelte el, hogy hová, milyen választási hirdetőtáblákat helyezzenek ki. Ugyanakkor törvény is előírja, hogy milyen méretűek lehetnek a választási pannókra kifüggesztett plakátok, és azt is szabályozza, hogy a pannókon minden pártnak vagy jelöltnek csak egy plakátja lehet" — jelentette ki. Hasonló panaszt nyújtott be a kovásznai románok koalíciója is, a megyei rendőrség pedig felszólította a kovásznai MPP-t, hogy tartsák tiszteletben a törvényt. Ferencz Botond, az MPP vezetőségi tagja és tanácstagjelöltje leszögezte: addig nem szedik be a hirdetőtáblákat, amíg a többi párt sem tartja be a választási plakátok törvényes méretét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.