A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban ünnepélyes keretek között avatták fel tegnap a Neumann Jánosról elnevezett, a Kaufland üzletlánc által finanszírozott informatika-szaktermet, ahová huszonnyolc új számítógép került.
Felső-Háromszék legrégebbi középiskolája tavaly ősszel jelentkezett az üzletlánc által kiírt pályázatra, melynek során különböző tevékenységeket kellett megvalósítani. A sikeres pályázatnak köszönhetően az iskola előbb kétezer, majd újabb húszezer eurót kapott a Kauflandtól. Bejan András iskolaigazgató elmondta: azért esett a választás egy korszerű informatikaterem berendezésére, mivel a meglévő két számítógépes helyiség felszerelése már elavult. A pályázati pénzből legújabb generációs számítógépeket és programokat vásároltak, amiket a helyi Senso cég szakemberei szereltek be.
A terem átadásán Lukács István, a kézdivásárhelyi Kaufland igazgatója és Gyenge Attila, a Senso cég tulajdonosa, az iskola egykori tanulója is jelen volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.