Szőcs Petra Csoszogj úgy című alkotása nyerte el a Filmgalopp erdélyi rövidfilmes verseny fődíját – közölték a szervezők.
Vasárnap ért véget a 16. Filmtettfeszt erdélyi magyar filmszemle, amelynek részeként második alkalommal rendezték meg a Filmgalopp rövidfilmes versenyt. A fődíjas Csoszogj úgy című kisfilmben egy anya felbérel egy színészt elhunyt férje helyettesítésére, hogy megvigasztalja gyászoló lányukat. A 14 perces alkotás egymillió forintos pénzjutalmat kapott. A szakmai zsűri tagja Osváth Gábor producer, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, valamint Kárpáti György filmesztéta volt.
A versenyprogram közönségdíját Püsök Botond Kendeffy című rövidfilmjének ítélték oda a nézők. A 12 perces, történelmi ihletésű, kosztümös film 1833-ban, Erdélyben játszódik. Főszereplője egy szegény származású fiú, aki gróf Kendeffy Ádám támogatásával ösztöndíjat nyer az első magyar viadalintézetbe. A Filmgalopp közönségdíjasa 1000 lej pénzjutalomban részesült.
A rövidfilmes versenymezőnyben idén hét kis játékfilmet és egy animációs filmet vetítettek. Az alkotásokat a fesztivál valamennyi helyszínén bemutatták. A szekció filmjeire a fesztivál 11 városában szavazhatott a közönség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.