Átfogó, több száz felnőttet és fiatalt megmozgató akciót szervezett tegnap Barót Polgármesteri Hivatala és a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség: a színlelt helyzetekben gyermekeket mentettek földrengés sújtotta iskolából, tüzet oltottak a benzinkútnál, balesetet szenvedett autóból sérültet szedtek ki s láttak el.
Délelőtt tízkor a Barót Polgármesteri Hivatalának tanácstermében tartott eligazításon Viorel Timar alezredes Románia általános szeizmológiai helyzetét ismertette, s röviden beszámolt az országot ért legsúlyosabb földrengésekről is – a legnagyobb, a Richter-skálán 7,7-re becsült földmozgás 1802-ben történt, az 1977-es bukaresti 7,2-es magnitúdójú földmozgás viszont a legtöbb áldozattal járt. Legutóbb szeptember 24-én rengett annyira a föld, hogy a megyénkben is érződött – mondta, majd a baróti színlelés helyszíneiről és a mentésre érkezőkre háruló feladatokról beszélt.
A gyakorlat során a Baróti Szabó Dávid Középiskola épülő kampuszához szirénázva érkezett meg a tűzoltóság, a megyei mentőszolgálat, a Máltai Szeretetszolgálat mentőkocsija, jelen volt a katasztrófavédelmi felügyelőség, a rendőrség és csendőrség, s közösen oltották a tüzet, mentették ki a romok alatt rekedteket, látták el sebeiket, és indították útnak az első kórház felé. A második helyszínen a középiskola belső lépcsője „szakadt le”, az emeleten rekedteket a tűzoltóság létrás autójával hozták le – bátorságból jelesre vizsgáztak azok a lányok, akik vállalták, hogy az utolsó emeletről csak két karfába fogódzkodva jönnek le! –, a többi „megriadt” diákot pedig kivezették az épületből, és biztonságba helyezték. A Petromnál autó ütközött az egyik kútnak, amely kigyulladt, s veszélyeztette a közelben elhelyezett gázpalacklerakatot. A tűzoltók közbelépésének köszönhetően a baleset nem követelt emberáldozatokat. A református templom előtti teret lezárták, a rohammentő-szolgálat szakemberei speciális eszközeikkel levágták egy valaha jobb napokat is látott Dacia tetejét, a bentrekedt sofőrnek fejét és törzsét rögzítették, s úgy emelték ki a roncsok közül, az orvosok életmentően avatkoztak közbe, a polgármesteri hivatal alkalmazottjai pedig a gépjármű maradványait tüntették el, hogy a forgalom minél hamarabb helyreállhasson.
A mímelést követően Viorel Timar úgy fogalmazott: elégedett a látottakkal és az intézmények közti együttműködéssel, s abban bízik, mindenki tanult valami olyasmit, amit alkalomadtán hasznosítani tud. Gheorghe Ganea ezredes a helyi tűzoltók képzésének fontosságára hívta fel a figyelmet: ötven kilométerről majdnem egy órába telik, míg ideérhetnek, ezért nagy a barótiak felelőssége. Többen is megválaszolták azt a kérdést, hogy mennyire erősek a baróti ingatlanok. Mint elhangzott, erről nyilvántartás nincs, de a gyenge állapotúakat – melyek leginkább a bánya tulajdonában voltak – időközben lebontották, úgyhogy egy közepes földrengésnek a legtöbb épület ellenállna. Lázár-Kiss Barna András polgármester a tűzoltáskor bevethető felszerelésről adott számot – nemrég kaptak Németországból egy újabbnak mondható autót –, majd a hivatásos tűzoltók és rohammentő-szolgálat számára épülő garázsról nyilatkozott: valószínűleg a következő esztendőben átadják.