Ennek lényege: az európai nemzetek szövetségének felépítése a mások – magánbefektetők és az AEÁ érdekét kiszolgáló Európai Egyesült Államok helyett. Már februárban megjósolta   az angolok kilépését az EU-ból, és napokkal a szavazás előtt arról beszélt a Le Figaro napilapnak adott interjújában, hogy mit kell tennie Európának a népszavazás után. Még Angliában is  kampányolt a brexit mellett. Más kérdés, hogy az ő és a hozzá hasonló gerincesek beszéde nincs annyira kihangosítva a hivatalos médiában, mint  Merkel, Hollande vagy Renzi hangja.
Kicsoda ez a politikus, akinek a szaván el lehet igazodni? Dupont-Aignan 55 éves, 1997 óta képviseli a Francia Nemzetgyűlésben a Párizstól délre fekvő, de annak vonzáskörzetébe tartozó Essone nevű közigazgatási egységet, és 21 éve polgármestere a fővárostól húsz kilométerre fekvő Yerres városának. Jacques Chirac jobboldali pártjában indult karrierje, de 2005-ben ő is nemmel szavazott az Európai Alkotmányra a népszavazáson. Mint ismeretes, a korábbi francia elnök, Valéry Giscard d’Estaing vezette azt a konventet, amely az Európai Alkotmányt kidolgozta. Végső szövegét – amelyből kimaradt a keresztény alapokra való hivatkozás – 2004 nyarán fogadták el, de életbe lépése előtt át kellett esnie a ratifikációs folyamaton. 2005-ben a népszavazás formáját választó Franciaország és Hollandia vissza­utasította, miközben a tagországok többsége – parlamenti úton – ratifikálta az okmányt. Brüsszel nyomására és az Egyesült Államokra tekingetve 2007-ben Sarkozy elnök a francia parlamenttel mégis megszavaztatta ezt az alkotmányt, amely Dupont-Aignan szerint nem más, mint egyszerűsített államcsíny.
Ezért hagyta ott a Sarkozy által megkaparintott francia jobboldali pártot,  és alapított újat 2008-ban, a  Talpra, Franciaország  nevűt. 2012-ben indult a francia elnökválasztáson, és közel 650 ezer szavazatot szerzett. A jövő évi elnökválasztáson is indul. Eddig tizenegy könyve jelent meg, amelyekből – beszédes címük miatt – csak az utolsó hármat említjük: Francia tavasz: hogyan fogják a „kicsik” felszabadítani Franciaországot! (2012), A köztársaság tolvajai: felmérés az adóparazitákról (2013) és Franciaország, kelj fel és indulj! (2016)
Dupont-Aignan élesen bírálja mind a baloldali, mind a jobboldali francia kormányokat szervilis politikájukért, amellyel hozzájárultak a nemzetek fölötti európai bürokrácia és gondolkodásmód megszilárdulásához – mérhetetlen károkat okozva saját honpolgáraiknak, akikben többnyire csak a választókat látják. Ugyanúgy elítéli mind a radikális francia baloldalt, mind a radikális jobbot, azaz Marine Le Pen politikáját. Az angolok kilépésében viszont ő is esélyt lát a Nemzetek Európája, az eredeti változat visszatéréséhez, amelytől a második-harmadik generációs európai elit fokozatosan eltért. Eltért, mert összességében a világgazdaság nábobhálózata mind nagyobb befolyást szerzett e politika irányítása fölött, a média folyamatos reflektorfénye a kommunikációs papagájoknak és nem a nemzetük iránt elkötelezett stratégáknak kedvez. A nemzetek Európájához – hirdeti Dupont-Aignan – ellenőrzött határok és a szuverenitást tiszteletben tartó törvények és pénzügy szükségesek. A huszonnyolc ország konzultatív együttműködése mellett csoportokba tömörülve három-hat ország közös ipari és tudományos kooperációja szükséges – ilyen volt például az Airbus –, hogy helyt tudjunk állni a globalizációs versenyben. A szuverén európai országok közösségében pedig nincs helye Törökországnak.
A francia politikus luxusnak tartja az Európai Bizottságot, amelynek feladatát jobban ellátnák a szuverén nemzetek egyeztető pénzügyi és  gazdasági irodái. Az eurót rugalmassá tenné, amelynek mostani állapota abszurd, hiszen a tagállamok versenyképessége igen eltérő. Ötlete nem új, de határozott: koordinált pénznemekre volna szükség – eurómárka, eurófrank, euróforint, eurólíra stb. –, amelyek mögött ott állna az euró, mint tartalék. A lényeg: az EU-nak a mostani állapotában kevés a köze a demokráciához és évről évre drágább a polgárainak. Megengedhetetlen, hogy brüsszeli technokraták döntsék el Merkel és társai sugallatára a meghívott  migránsok szétosztását és költségeik finanszírozását.
David Cameron illusztris elődjeinek nyomdokán járt, amikor kikérte választóinak véleményét, és a következményeket is vállalta. Nem úgy, mint Merkel, aki közvetlen felhatalmazás, azaz népszavazás nélkül alakítgatja a németek és szomszédjaik jövőjét, hatékony és felelős családtámogatási politika helyett.
Dupont-Aignan a volt angol miniszterelnökhöz hasonlóan újratárgyalná Brüsszellel a franciák kötelezettségeit, ha megnyeri a jövő évi franciaországi elnökválasztást. Noha egyelőre még kis párt élén áll, szókimondó természete miatt egyre ismertebb politikus: szeptember végén a lakosság 8 százaléka szavazott volna rá. A magyar miniszterelnök politikáját pedig támogatja. A Francia Nemzetgyűlés által működtetett LCP tévéadó reggeli műsorában a magyarországi népszavazás másnapján Orbán Viktor védelmére kelt. Szó szerint ezt mondta: „Gúnyoldódnak Orbánon, hogy  minden második magyar nem ment el szavazni, de amikor nálunk van szavazás, minden második francia elmegy halászni.”
 Európa alibi és utópikus reményforrás egy olyan gazdasági-politikai kaszt számára, amelyik képtelen vagy nem is akarja vezetni azt a nemzetet, amelyből származik, de elhivatottság hiányában is képes álmodozni az adófizetőik pénzén a csőlátó képzeletükre szabott Európáról, melynek  egyedei  számozott példányok a globalizált masszában. „Ott, ahol a nemzetek már nem léteznek – írta François Mauriac –, az árulás szónak már nincs értelme.”

S. KIRÁLY BÉLA