Egyre több korrupcióval vádolt politikus köt vádalkut az ügyészekkel a kisebb büntetés reményében.
A korrupcióellenes ügyészség tegnapi közleménye szerint Relu Fenechiu volt közlekedési miniszter, aki jelenleg ötéves börtönbüntetését tölti hatalommal való visszaélés miatt, és akit parlamenti képviselői minőségében elkövetett pénzmosással és befolyással való üzérkedéssel állítottak ismét bíróság elé, beismerte bűnösségét, és a vádalku részeként további három és fél éves börtönbüntetésben is kiegyezett az ügyészekkel. Az ügyben a bukaresti törvényszék hivatott dönteni.
Ugyancsak tegnap Sorin Ovidiu Vântu is beismerte bűnösségét abban az ügyben, amelyben a jegybank volt alelnöke és a képviselőház volt elnöke, Bogdan Olteanu, valamint a Duna-delta igazgatójává kinevezett Liviu Mihaiu újságíró is érintett. Vântu ügyét ezek után egyszerűsített eljárásban tárgyalják.
Pár nappal korábban, október 3-án a Microsoft-dosszié négy vádlottja – Dorin Cocoş és Nicolae Dumitru üzletemberek, Gheorghe Ştefan, Karácsonykő polgármestere, valamint Gabriel Sandu volt miniszter – is beismerő vallomást tett, de már későn, a legfelsőbb törvényszék súlyosbította az alapfokon rájuk kirótt börtönbüntetéseket. A Bute-gála néven emlegetett perben négy vádlott is bevallotta, hogy pénzösszegeket közvetített Elena Udrea volt miniszternek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.