Ismét Fölszállott a páva

2016. október 19., szerda, Magazin

Idén is a gyerekeké a főszerep a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban, amelynek első két adását október 21-én és 28-án sugározza a Duna csatorna, az élő elődöntők november 4-én kezdődnek.

  • A Bartina Néptáncegyüttes gyermekcsoportjának előadása. Fotó: Bruzák Noémi
    A Bartina Néptáncegyüttes gyermekcsoportjának előadása. Fotó: Bruzák Noémi


A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseire pedig a december 16-i döntőben derül fény. A 6–14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek, a hangszeres szólisták és zenekarok, a táncos szólisták és táncospárok, valamint a néptáncegyüttesek.
Büszkék vagyunk a márkára, amely nemcsak tartalmát és lelkét tekintve magyar, hanem a licencét illetően is hazai termék. Büszkék vagyunk arra is, hogy a Páva bebizonyította: sem a népzene és néptánc, sem a közszolgálati tartalom nem tűr meg magán port – mondta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója a műsor évadindító sajtótájékozta­tóján.
A Fölszállott a páva minden adásában kategóriánként három induló lép színpadra, a produkciókat hattagú szakmai zsűri értékeli. A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas dalszerző, népzenekutató, tagjai: Berecz István, a Fölszállott a páva első versenyének szólótáncos nyertese, Agócs Gergely népzenész, néprajzkutató, Kocsis Enikő táncművész, koreográfus, Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész, valamint Tímár Böske, a Csillagszeműek táncegyüttes alapítója, művészeti igazgatója. Műsorvezetők idén is Morvai Noémi és Novák Péter.
Balogh Júlia, a Fölszállott a páva vezető szerkesztője kiemelte: hálával tartoznak azoknak, akik 2012 óta eljöttek a televízióba, és megmutatták, mit tudnak. A Páva mindannyiunk és a nemzet számára tükör, amelyben magunkra ismerhetünk – fűzte hozzá. Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója közölte, visszajelzések szerint egyre több fiatal fordul saját kultúrája felé, és keresi a lehetőséget, a művészeti iskolákat, ahol mindezt a tudást elsajátíthatja.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4105
szavazógép
2016-10-19: Magazin - :

Magyar–bajor barátság

Az 1989-es határnyitás és a határok védelme ma ugyanannak az éremnek a két oldala: akkor Európa szabadságáért cselekedtünk, ma ezt védjük, mert Magyarország biztonsága Európa biztonságát is jelenti – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a müncheni magyar főkonzulátus 1956-os megemlékezésén a bajor tartományi gyűlés (Landtag) épületében.
2016-10-19: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Ikertelepülés a Tekse alatt

Nincs olyan időszaka az esztendőnek, hogy vidéki településeinken a csend legyen az uralkodó. Mindig történnek dolgok-események, adódnak élethelyzetek, amelyek révén hallatnak magukról falvaink. A csend talán csak a Tekse-tető közel 1000 méter magasságot elérő, eléggé elszigetelt és kiterjedt erdős területein van otthon, de az is viszonylagos, mert ez a térség egyik vadakban gazdag vidéke. Most érik a makk, a téli energiatartalék megszerzéséért mindenre képes a vadállomány, a kálnoki Incze Szilárd napraforgójában 99 százalékos kárt tett a medve. Inog a kárvallottak bizalma, vajon kapnak-e majd kártérítést?