Úgy tűnik, ég a honatyák keze alatt a munka, mármint a képviselőké alatt pontosabban, a szenátust ez a nekibuzdulás mintha elkerülte volna. A kezdeti lelkesedést hamar lehűtötte a gondolat: álljunk meg egy szóra, hiszen kampány van, még nem a valódi, dübörgő, dühöngő, de mégiscsak a decemberi voksvadászatot készítik elő a hirtelen megtáltosodott döntéshozóink. A gyanút csak erősíti, hogy jelentős része a jóváhagyott törvényeknek a szociáldemokrata boszorkánykonyháról érkezik, és szinte kivétel nélkül minden egyes döntés mögött ott éktelenkedik, hogy bizony Dacian Cioloş szakértői kormánya nem támogatja azt. A képviselőket mondjuk ez eddig sem zavarta: lásd a gyermekgondozási támogatás felső határának eltörlése körüli nyári eseményeket, amikor a parlament hanyagul felülbírálta az ismét csak aggályoskodó kormányt. Szavaznak tehát, sufniban, fiókban eddig aszalt döntések mennek át a képviselőházon, mint kés a vajon, a következményeket pedig egyelőre nem akarják látni. Fő, hogy el lehessen majd a kampányolás során mondani: ezt is megadtuk, arról is gondoskodtunk.
Az vélhetőleg senki számára sem titok, hogy Románia egyike azoknak az országoknak, ahol nyugdíj és/vagy más juttatás emelésének teljesen felelőtlen és ezáltal üres ígéretével kényelmesen választást lehet nyerni, akkor is, ha közben ég a ház, vagy esetleg már be is omlott. Sokan, sőt nagyon sokan ezeket 26 év után még mindig elhiszik, és négy évig türelmesen várják, elvégre, ha az elnök azt mondta, biztos úgy lesz. Nos, közelebbről vizsgálva a most rekordidő alatt hozott döntések egy része is ilyen: senki, de senki nem beszél arról a Nép Háza tájékán, hogy úgy egy év múlva miből törlesztik majd az életjáradékot, amint arról sem, hogy az ételjegyek névértékének emelése csak porhintés, hiszen a munkáltatótól függ, növeli-e vagy sem (tehát biztosíték nincs), vagy hogy a devizahiteles mentőmegoldás igazából igen keveseknek kedvez (egyszerűen elenyésző azok száma, akik svájci frankban igényeltek bankkölcsönt, ellentétben az euróhitelesekkel), valamint arról sem, hogy az élelmiszer-pazarlás elleni jogszabály csak a kereskedelmet sújtja, miközben a lakosság az, amely a legtöbb még ehető ételt egyszerűen kidobja (erre nézve kimutatás is létezik). Miért is tennék, a törvények elég tetszetősek, a célnak, hogy a pecsét (nekik) jó helyre kerüljön, elég.
Egy másik – egyben röhejes és elkeserítő – oldala a képviselőházi nekifutásnak, hogy négyévenként jelentkezik kis államunkban az a csoda, hogy a parlament úgy tevékenykedik, ahogy egyébként természetes módon, alapjáraton kellene: törvényeket hoznak időben, magyarán dolgoznak. Mindehhez persze egy mágikus állapot kell: választási év és kampány. Előtte és utána valahogy ez nem megy.
Ezek után képzeljük el, milyen lenne, ha a honatyák négy évig a kampány révületében tevékenykednének (van, aki most is így gondolja): nem lenne szükség ekkora kapkodásra, hogy nagyjából fél év alatt pótolják az előző három hanyag hozzáállását, kihagyásait, illetve elviekben naponta úgy kellene dolgozniuk, hogy holnap már nincs mandátum. Így talán a használható jogszabályok Kánaánja is beköszöntene végre Romániába.