Két fiatal korosztály 1940. december 2-án vonult be a magyar hadseregbe, s a fenyőággal díszített kaszárnyakapukon az a felirat volt: Isten hozott, székely testvérek! Ebből a korosztályból ma kevesen, Uzonban is csak ketten élnek. A második világháborúban Uzonból ötvenöt személy vesztette életét. Vallja, hogy a katonatársakról sohasem szabad megfeledkezni. ,,Én, aki még élek — írja —, erkölcsi kötelességemnek tartom az emlékezést, azért is, mert gyermekkoromtól barátságban, emberségben és békében éltem, s életem alkonyán mindenre emlékszem."

Bodali Mihály bátyánk leveléből megtudjuk, hogy 1940–44 között nem volt olyan katonai ünnepség Sepsiszentgyörgyön, melyen a díszszázad első sorában részt ne vett volna már nem élő bajtársaival a Hősök Napján a közös temetőben Menyei hadnagy vezetésével, a Főtéren pedig Dálnoki Veress Lajos vezérezredes fogadásán, Bándi Pál százados vezetésével. Ezekről az eseményekről fényképei is vannak.

Levélírónk újságolvasó ember, lapunkból és a Székely Hírmondóból idézi, hogy Magyarországon a múlt évben pünkösd első napján tartották a Hősök Napját, de fejet hajtottak Erdővidéken, Baróton, Nagybaconban. Felső-Háromszék falvaiban Nagybaconi Nagy Vilmos vezérezredesről emlékeztek meg. Szemrehányóan közli, hogy Uzonban felejtenek. Október 6-án, az aradi gyásznapon tavaly is nagy dínom-dánomot rendeztek, és hiányolja, hogy az idei falunapok (május 16—18.) programjában sem szerepelt ilyen megemlékezés. (sylvester)