Az Igazi Csíki Sörrel villámkarriert befutó, az energiatermelésben is érdekelt, nyúlfarmot működtető, kecskegazdaságot és burgonyacsipsz-gyárat tervező csíki üzletember, Lénárd András a műszaki innovációk terén is magasra tartja a zászlót. Drónfejlesztő vállalkozása nem csak Székelyföldön egyedülálló.
Műszaki csúcs az élelmiszeripar árnyékában
Lénárd András eddigi vállalkozásait többnyire csak akkor indította be, ha megfelelő szakembert talált hozzá. Így volt ez a sörgyártás esetében is, a Simonffy Árpád sörfőző mesterrel kötött „szövetség” adta meg a végső impulzust az üzlet beindításához. Nincs ez másként a portfólió egyik legnagyobb perspektívával kecsegtető üzletága esetében sem. Bustya Attila közgazdász-feltaláló 2015-ben jelentkezett Lénárdnál saját tervezésű drónjával, a Romániában meglehetősen ritka repülőgépgyártói engedéllyel rendelkező vállalkozó pedig azonnal ráérzett a lehetőségre. A Spider Drone Security nevű céget is birtokló Lénárd munkatársa aztán 2015 októberében 2:06 órás lebegési világrekordot állított fel, amelyet azóta senkinek sem sikerült megdöntenie. Csíkszentsimonban viszont azt állítják, hogy műszaki tekintetben ma már 30–40 százalékkal többet tudnak ebben a műfajban, mint bárki más a világon, készülékeik pedig akár 45–50 kilométerre is képesek elrepülni.
Bár a világhálón terjengő jópofa reklámfilm azt sugallta, hogy a műszer már a Gyimesek tetejére is képes egy ládányi Igazi Csíki Sört felröpíteni, a műszaki újítások elsősorban nem a söripart hivatottak szolgálni. Fejlesztéseik négy irányba hatnak: határvédelem, magasfeszültségű kábelek felügyelete, olajvezetékek vizsgálata, katasztrófahelyzetek felmérése.
– Rendkívüli lehetőségek nyílnak ezeken a területeken – állítja Lénárd. – Gondoljunk bele: mennyivel gyorsabb és olcsóbb a munka, ha nem terepjárókat és embereket kell kiküldeni ezekre a helyszínekre. Az állandó járőrözés óriási személyi és technikai hátteret igényel bármilyen őrző-védő szolgálat részéről, de akár a határőrség esetében is. Drónokkal lényegesen egyszerűbb és biztonságosabb ez a művelet, a megfigyelendő területtől vagy határszakasztól akár 30–40 kilométerre lévő irányító központban is dolgozhat a kezelő. Egy földrengésnél hosszú órákba telhet, míg a helyszínre érnek az első felmérést végző csoportok, míg egyetlen drón perceken belül felülnézetből képes képeket és filmet készíteni a károkról, tűzfészkekről, túlélőkről, fontos információkat szolgáltatva a mentési feladatok meghatározásához. A magasfeszültségű kábelek, valamint például a felszínközeli nagynyomású olajvezetékek karbantartása világszerte óriási kihívást jelent, a drónok bevezetésével itt is lényegesen biztonságosabbá és olcsóbbá válik számos művelet.
A fejlesztés útja
A fejlesztéseket ugyan nem ösztönzi a jelenlegi, ma még többnyire tiltó, korlátokat állító szabályozás – a drónhasználatot például a felhasználó köteles előzetesen bejelenteni a légügyi hatóságnál –, de az erőteljes szakmai lobbi azzal a reménnyel kecsegtet, hogy ez hamarosan módosulni fog. A hobbidrónok alkalmazásához a kert fölötti tízméteres magasság épp elégséges, az ipari felhasználáshoz azonban képzett, pilóta engedéllyel rendelkező irányítók kellenek. Itt ugyanis szabad szemmel már nem láthatók a készülékek, ezért irányításuk igen összetett feladat.
A csíkszentsimoni cég ipari applikációiban a komplex szolgáltatásokban hisz. „Ha a felhasználó igényeire szabva mi dolgozzuk ki a teljes mechanizmust, akkor értelemszerűen a kezeléshez és karbantartáshoz is mi értünk a legjobban – avat be Lénárd. – Minden alkalmazás más-más drónt követel. Van, ahol nyolcrotoros szerkezetre van szükség nagy teherbírással, de egy kamerát négy rotor is elbír, aminek viszont akár közel két órán át is a levegőben kell maradnia. Van, amikor a teherbírás, más esetekben a minél hosszabb üzemidő a fontos. Ezért aztán a fejlesztések igen széles körűek, ennek megfelelően több megoldásunkat igyekszünk folyamatosan szabadalmaztatni.”
A Spider Drone Security gépei több mint 30 százalékkal tudnak többet „súlyemelésben”, mint az ipari standard, az alkatrészek 70 százalékát pedig helyben gyártják. Lénárd szerint több tízmilliárd eurós piacot kínál ez a szegmens. „Nagy összegbe merek fogadni, hogy tíz éven belül nem lesz tűzoltóegység, amely ne használna drónokat” – villant fel egy másik perspektívát. Máris 70 mérnöki, fejlesztői, illetve pilótaállást hirdettek meg, tárgyalásaik pedig azt ígérik, hogy egy éven belül több száz munkatársra lesz szükség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.