A SZENÁTUSON A SOR. Hallgatólagosan elfogadta a képviselőház azt a törvényt, amely feloldja a volt Securitate által 1945. március 6. és 1989. december 22. között összeállított dossziék titkosítását. A Securitate teljes személyzetének (tisztek, kollaboránsok, informátorok) leleplezéséről szóló tervezet megvitatásának határideje október 21-én lejárt. A Dan Cristian Popescu liberális képviselő által kezdeményezett törvénytervezet előírja egyebek mellett azt is, hogy a törvény megjelenésétől számított 60 napon belül minden olyan intézménynek, amelynek irattárában a volt titkosrendőrség személyzetére (tisztek, kollaboránsok, informátorok) vonatkozó dokumentumok találhatók, kötelessége feloldani ezek titkosítását, és átadni azokat a Securitate irattárát vizsgáló bizottságnak. A tervezetről a felsőház hoz végleges döntést. (Transindex)
FOLYTATJÁK A TILTAKOZÁST. Tiltakozó akciót hirdettek meg a közúti szállítók november 2-ára, hatezer járművel készülnek felvonulni a fővárosban – közölte a Romániai Engedélyezett Fuvarozók és Szállítók Szövetsége. A szövetség többek között a taxistörvény módosítását, a törvénytelenségekre és adócsalásra használt kiskapuk megszüntetését, az engedély nélküli taxizás szigorúbb büntetését kéri. A fuvarozók szövetsége egyetért az ingázó diákok utazási költségeinek megtérítéséről szóló kormányrendelettel, véleményük szerint azonban jelenlegi formájában túl nagy terhet ró a szállítóvállalatokra, amelyeknek sok esetben egyéves késéssel téríti meg az állam például a nyugdíjasok utazási bérletének árát. „Reméljük, hogy november 2-áig elfogadja a kormány a kötelező gépjármű-biztosítások felső értékét megszabó rendeletet, ellenkező esetben ez is felkerül követeléseink listájára” – áll a szövetség a közleményében. (Agerpres)
HATÁROZOTT NEM. Nagy többséggel elutasította a szenátus azt a törvénykezdeményezést, amely a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét vezetné be. A tervezet szerint az élettársi kapcsolatot közjegyző előtt jegyezhetnék be az egymással „érzelmi indíttatásból” jogegyenlőségen alapuló vagyonközösséget vállaló, azonos nemű vagy akár különböző nemű párok. Remus Cernea független képviselő, emberi jogi aktivista tervezetét mindössze két szenátor támogatta, 71-en ellene szavaztak, heten pedig tartózkodtak. A döntésre olyan időszakban került sor, amikor a Koalíció a Családért civil szervezet országos kampányt folytat a melegházasság lehetőségét kizáró alkotmánymódosításért, és azt szeretné elérni, hogy az erről szóló alkotmánymódosító népszavazást a decemberi parlamenti választásokkal egyszerre tartsák meg. A tervezetről a képviselőházban fogják meghozni a végső döntést. (MTI)