Miközben az RMDSZ-es parlamenti képviselők a kampánnyal vannak elfoglalva, és önkormányzati tisztségbe való megválasztásuk foglalja le őket, a bukaresti parlamentben olyan törvények születnek, amelyek jelentősen befolyásolhatják az erdélyi magyarság ügyét — hívta fel a figyelmet tegnapi sajtótájékoztatóján Kovács István, az MPP megyeitanácselnök-jelöltje, utalva Márton Árpád képviselő egy nappal korábbi nyilatkozatára.
Úgy véli, visszás helyzet alakult ki, hisz az RMDSZ állandóan a közképviselet fontosságát hangsúlyozza, de most képviselői nem azzal foglalkoznak, amivel a választók megbízták. ,,Ezt az erdélyi magyar közügy cserbenhagyásaként értékelem, de azzal, hogy visszavonulnak az önkormányzatokba, kárba vész az a rengeteg tapasztalat is, amit sikerült négy, nyolc, tizenkét év alatt felhalmozniuk. Mi a garancia arra, hogy a megyei elnök nem akar aztán polgármester lenni" — tette fel a kérdést Kovács István, aki felszólította az érintetteket, ott álljanak helyt, ahová a magyar választók küldték őket, mert árulásként is felfogható parlamenti hiányzásuk.
Kovács István kifejtette, divatos napjainkban arról beszélni, hogy a külföldi befektetőknek a helyi vállalkozókkal egyenlő esélyt kell biztosítani. Pozitív diszkriminációra van szükség a helyi vállalkozók esetében, ,,hisz itt adóznak, itt élnek, ebből a közegből termelődtek ki, és ezt a régiót szolgálják" — hangsúlyozta. Az MPP koncepciója szerint, így jöhet létre egy életképes stratégia, és szorgalmazni fogják a Székelyföldi termék márkanév meghonosítását. ,,Olyan hangulatot, szolidaritásérzést kell teremteni a vásárlók és vállalkozók között, amely összefogást jelent a helyi, székelyföldi érdekek érvényesítéséért, de ez az egyetlen esély a globalizációs, igen egyenlőtlen harcban is" — mondta. Ellenjelöltje, Tamás Sándor nyilatkozataira utalva elismerte, szaktudásra valóban szükség van az önkormányzati vezetésben, ám ilyen ismeretekkel ő is rendelkezik, hisz négy évig a helyi önkormányzat tagjaként dolgozott, ezt szeretné kamatoztatni és bővíteni. Ugyanakkor úgy véli, hiábavaló a bürokratikus szaktudás, ha nincs vízió a megye, a térség jövőjével kapcsolatban, csak szép szavakkal valóban nem lehet irányítani a megyei tanácsot, de hangsúlyozottan fontosnak tartja ,,a szellemi habitust, egyfajta értékrendet és a népünk ügyének reális szolgálatát".
Elismételte, Tamás Sándor nyílt vitára hívását örömmel fogadta, és visszautasítja a vádat, hogy azóta hallgatna, elkerülné a vélemények ütköztetését. Tamás Sándor az elvi megkeresés után többet nem jelentkezett, az MPP jelöltje két jövő heti időpontot ajánlott, de sem arról, sem a vita lebonyolításának körülményeiről nem sikerült egyeztetniük. Kovács István elmondta, ragaszkodik ahhoz, hogy a vitára ne egy rádióstúdióban, hanem a teljes körű nyilvánosság előtt kerüljön sor, például a Gábor Áron Teremben, ahol jelen lehetnek mindazok, akiket érdekel a jelöltek véleménye. Úgy véli, hogy a harmadik magyar jelöltet, Vajda Lajost is meg kell hívniuk, hisz csak úgy lehet teljes a célok, programok összehasonlítása.
Vasárnap délelőtt újabb MPP-nagygyűlésre kerül sor, ezúttal Orbán Viktor jelenlétében. Délelőtt 10 órától az unitárius templomban lesz ökumenikus jellegű istentisztelet, ezt a megszokott időpontnál korábban tartják, mert igyekeznek tekintettel lenni a szomszédos katolikus templomban tartandó szentmisére. Ezt követően, 11 órától a templom előtti téren lesz a nagygyűlés, amelyen felszólal Orbán Viktor, Csinta Samu sepsiszentgyörgyi polgármesterjelölt és Kovács István.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.