Rendőrt lőttek le Bőnyben

2016. október 27., csütörtök, Világfigyelő

Gépkarabéllyal adott le öt-hat lövést a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben egy idős férfi tegnap reggel, és megölt egy 46 éves rendőrt. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki a férfi bőnyi házához, ahol még bejutásuk előtt adott le lövéseket a tulajdonos.


A rendőrök is használták szolgálati fegyvereiket. Tegnap reggel nyolc óra után néhány perccel érkezett a Terrorelhárítási Központ (TEK) ügyeletére bejelentés sérült rendőrökről és tűzharcról. A fővárosból és Győrből is indítottak egységeket, melyek bejutottak a házba, de az elkövető bezárkózott, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli, aki a közelébe merészkedik. Közben elkezdtek tárgyalni vele, és akkor észlelték, hogy a lövöldöző is megsérült, egy golyó a testén eltalálta. Az idős férfi állapota romlott, így fegyverhasználat nélkül sikerült elfogni őt. Az áldozatot hősi halottá nyilvánították, és alezredessé léptették elő. A Kisalföld értesülései szerint a szélsőséges, hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) vezetője volt az elkövető: a hetvenhat éves Győrkös Istvánra, az MNA alapítójára ugyanis illik a TEK leírása. A Kisalföld szerint a szervezet mostanra kettészakadt, és csupán kevés tagjuk van, a német neonácikhoz köthető szervezet még idén nyáron is tartott katonai kiképzést.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2016-10-27: Világfigyelő - :

Tovább nőtt a kormánypártok népszerűsége

Ősszel tovább nőtt a Fidesz–KDNP népszerűsége, míg a Jobbiké csökkent az előző negyedévben, olyannyira, hogy szavazótábora „lényegében azonos méretű” az MSZP táborával a teljes népességen belül. A kormánypártok erősödésével támogatottságuk a 2014 októberében mért szintre emelkedett, míg a Jobbik gyengülése szintén az elmúlt két év leggyengébb eredményét jelenti – közölte a Tárki a legfrissebb pártpreferencia-kutatásának eredményeit.
2016-10-27: Közélet - Bokor Gábor:

Hőszigeteléssel a szebb városért (Kovászna)

Kettős hasznot hozhat a tömbházak szigetelése. Egyrészt az ott lakóknak kevesebbet kell költeniük fűtésre, másrészt az épületek rendezett külseje jelentősen hozzájárulhat a város arculatának javulásához – véli Gyerő József kovásznai polgármester, aki a hőszigetelési pályázatokon való részvételre buzdítja a városlakókat.