Első díjat kapott Madaras Péter szobrász a tajvani Lih-Pao szobrászati biennálén. A Zalánban élő fiatal művész számára ez az első komolyabb elismerés, díját jövő szerdán (november 2-án) veszi át Tajpejben.
Az egész világból közel hétszázan jelentkeztek a 2015-ben harmadik alkalommal Lih Pao, Átváltozás témával meghirdetett szobrászati biennáléra. A 677 művész alkotásaiból a zsűri előbb kiválasztotta a legjobb tizenhatot, abból kiállítást szerveztek a nyáron, majd a Tajchungban bemutatott alkotásokat újraértékelték, a zsűri így döntött a szobrászati biennálé első három helyezettjéről.
A megmérettetésen Madaras Péter Szív-mag című alkotása bizonyult a legjobbnak, az eredményt augusztusban hirdették ki. Szobra egy különleges, szív alakú méretes mag, fa alapon fenyőtoboz pikkelyekkel. A kiállítás katalógusába küldött hitvallásában úgy fogalmaz: a természetközeli művészet foglalkoztatja, munkáiban a szívet nem a giccstárgyak világában fellelhető szerelem szimbólumaként használja, a pop-art ironikus vagy társadalomkritikus viszonyulása a szív motívumához is távol áll tőle, „inkább a középkori ikonográfiában fák, bokrok vagy levelek ábrázolásánál használt szív alakzatban vél felfedezni rokon gondolkozást”.
Madaras Péter lapunknak elmondta, harmincöt évesen ez az első komoly elismerése, általában nem szokott pályázni, legutóbb hat éve jelentkezett sikertelenül a Dél-Koreában tartott Yatoo Nemzetközi Természetművészeti Projketre. Mostani díjának természetesen örül, elgondolkozott azon, mit jelent számára a továbbiakban, és úgy véli, mindenekelőtt felelősségérzetet, de ugyanakkor biztonságérzetet is nyújt. Most három napot tölt Tajvanon, a díjátadás mellett előadást tart egy konferencián, illetve a biennálé szervezői portréfilmet készítenek róla, valamint a második és a harmadik helyezettről. Azt is megjegyezte, a tajvani rendezvényre a természetművészeti alkotásairól és írásairól egyaránt ismert Erőss István hívta fel a figyelmét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.