Nyílt napot tartottak Románia Országos Levéltárának Kovászna megyei hivatalánál tegnap. Néhány órára bárki bemehetett, az olvasóteremben megtekinthette az oda kiállított dokumentumokat s a raktárat is. A személyzet készséggel állt rendelkezésre, ám érdeklődő kevés akadt.
Mihai Stoica igazgató érdeklődésünkre elmondta, náluk tulajdonképpen minden nap nyílt, mert a feldolgozott anyagból bárki bármit kikérhet és tanulmányozhat, a tegnapi azért volt különleges, mert megmutatták a raktározási feltételeket is. Az alkalomra kiállított dokumentumok új- és jelenkoriak. A középkoriakat hiányoló felvetésünkre azt a választ kaptuk, hogy országos program keretében digitalizálták az 1600 előtti dokumentumokat, mintegy 800-at, s azok hamarosan elérhetővé válnak az interneten.
Az alkalmi kiállításon többek között Sepsiszentgyörgy 1930-as évekbeli térképe, Kendi János, Erdély kancellárjának 1678-ból származó végrendelete, az 1933-ban elhunyt özvegy Király Istvánné Révay Ilona fakazettába összegyűjtött, Rákosi Jánostól kapott levelei, a futásfalvi római katolikus egyház 1696-ban indított anyakönyve, a komollói református egyház 1760-ban nyitott anyakönyve, az alsócsernátoni ortodox egyház 1793-ból származó cirill betűs anyakönyve volt látható.
A román levéltár születésnapjának 1831. október 31-ét tekintik, minekutána Moldvában és Havasalföldön a cári Oroszország bevezette a szerves törvényeket, melyek alapján megalakultak a fejedelemségi levéltárak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.