Halottak napi dub requiem
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előcsarnokában ma 22 órától Simó-Lakatos Barna (zeneszerző, elektronika), Fekete-Lovas Zsolt (perkúció), Dobricza Szilamér (gitár), Sánta J. Botond (szobrászművész) halottak napi közös megemlékezést és rekviem-performanszt tart.
Az eseményművészeti megnyilvánulás során az élet és halál kérdését mint univerzális művészeti problémakört járják körül a mozgókép, képzőművészet, zene, színház határán mozogva, a térinstallációt a művészi jelenlétre és az őselemek körforgására építik, összekapcsolva az égit és földit. A négy művész másodszor tart hasonló témájú performanszt, ezúttal a gyimesi kesergő sorait választotta kiindulópontnak: „Dúdolok, de nem kedvemből, bánat hozza ki szívemből.”
Építményeink, 2016, Erdély
A budapesti Konferencia Iroda Bt. november 10–11-én Sepsiszentgyörgyön a Park Hotelben rendezi meg a VI. Építményeink, 2016, Erdély című, kiállítással egybekötött konferenciáját. A konferencia védnöke Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Az Erdélyben megrendezett magyar nyelvű konferencia célja, hogy a magyar műszaki értelmiség anyanyelvén hallgathassa az előadásokat és adhassa elő azokat a témákat, amelyeket másokkal is megismertetne, továbbá, hogy a magyar műszaki szakkifejezések minél szélesebb körben ismertté váljanak. A konferencia alkalmat ad a résztvevőknek egymás megismerésére, munkakapcsolatok kialakítására, az erdélyi vagy magyarországi vállalkozások közötti üzletek megkötésére. Témakörei: magasépítés, mélyépítés, közlekedésépítés, környezetvédelem/épületfelújítás, épülethasznosítás, műemlékvédelem, geotechnika, energiamegtakarítás.
A konferencia mindkét napjára kedvezményesen, illetve külön-külön is lehet jelentkezni, a rendezvény idejére szálláslehetőséget is biztosítanak a helyszínen. A szervezők várják az előadók és a résztvevők jelentkezését, akik a Konferencia Iroda Bt. honlapján bővebben tájékozódhatnak.
Színház
D-BUTAN-T SZÍNHÁZI FESZTIVÁLT szervez Sepsiszentgyörgyön november 8–13. között az Andrei Mureşanu Színház. A szakmai zsűri tagjai: Eugen Gyemant, Czegő Csongor, Bordás Attila, Mihaela Sârbu és Luiza Zan. A fesztivál során a következő előadásokat láthatják: Három bohózat Pantalonéval – Bukarest, Térdünk összeér – Bukarest, Vagina monológok – Kolozsvár, Illuziók – Bukarest, Aglaja – Bukarest, MaRó – Marosvásárhely. Jegyek a városi kulturális szervezőirodában és online a Biletmaster.ro honlapon vásárolhatók. Egy jegy ára 15 lej, 60 lejért fesztiválbérletek kaphatók, amelyek a fesztivál versenyprogramjában szereplő hat előadásra érvényesek.
Hitvilág
MINDENSZENTEK ÜNNEPE. Sepsiszentgyörgyön ma a közös temetőben 15 órakor szertartás a hősök sírjánál, a katolikus temetőben 16 órakor szentmise az elhunytakért. A Krisztus Király-templomban 7.30-kor és 18 órakor; a Szent József-templomban 7.30-kor, 9 órakor, 10.30-kor és 18 órakor tartanak szentmisét.
ANGYALOK ÉS ARKANGYALOK HETE. Sepsiszentgyörgyön az előadások naponta 18.30-tól a Szakszervezetek Házának 4-es termében zajlanak. A belépés ingyenes. A meditációk programja: ma: A megismerés és a tudás angyalai, Raziel arkangyal, szerdán A bölcsesség angyalai, Uriel arkangyal.
Zene
Az Árkosi Kulturális Központ és a brassói Transilvania Egyetem ma 18 órától rendkívüli hangversenyt szervez In Memoriam Defunctorum – Az eltávozottak emlékére címmel Sepsiszentgyörgyön az Olt utca 4. szám alatt. Előadók: Adnana Gavrilă, Molnár Célia, Corina Purcărea, Székely Fruzsina Kitty, Bianca Timaru, Diana Negoescu, Dali Gyopár, Diana Sima, Andra Tăutu és Alexandra Popa énekesek. Zongorakíséret: Mihaela Pavel és Koichiro Kanno (Japán). Szaktanárok: Mihaela Buhaiciuc és Mihaela Pavel egyetemi lektorok. Műsoron Beethoven-, Mozart-, Rahmanyinov-, Schumann-, Vivaldi-, Gluck-, de Falla-, Donizetti-, Ponchielli-, Cesti-, Saint-Saëns-, Dvořak-, Dell’Acqua-, Menotti-, Montia-, Massennet-művek.
Képernyő
RTV1. Ma 15.10 órától: Erdély régi templomai – Gidófalva református templomában a vakolat alatt középkori falfestmények nyomaira bukkantak, most zajlik szakszerű kibontásuk. Erről készült riportunk. * Fényfestés – Utolsó állomásán, Csíkszeredában tekinthető meg a MesterKulcs című kiállítás, amelynek részeként lézergrafikák, hologramok, fénydobozok, festmények és installációk, kísérleti és dokumentumfilmek, digitális kópiák láthatók. A Csíki Székely Múzeumban az idei Nagy rajzolás ezúttal fénnyel történt, a gyerekek kipróbálták a fényfestést, és különböző kísérleteket végeztek fénnyel. * Szemből halál – Negyven éve tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából Szilágyi Domokos költő.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Benedek Elek utcai Pro Sana (telefon: 0367 407 567, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Salvator (0267 362 961) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
FORGALOMKORLÁTOZÁS. Ma a torlódások elkerülése érdekében Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala az előző évekhez hasonlóan ideiglenesen egyirányúsítja a közös temető környéki utcákat: a Vár utca felől lehet megközelíteni a temetőt, és a Vojkán utcán lehet elhagyni. A közelben található lövészeti gyakorlótéren ideiglenes parkolóhelyeket alakítanak ki. A közlekedés átszervezésében és a forgalom irányításában a helyi rendőrség munkatársai segítenek. Az önkormányzat kéri a lakosságot, ne parkoljanak a Vár és a Vojkán utcában. A lövészeti gyakorlótér kizárólag ma szolgál parkolóhelyül.
RÖVID PROGRAM. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának ügyfélfogadó irodájában, a lakosság-nyilvántartó irodában, az anyakönyvi hivatalban és a közpénzügyi igazgatóságon ma a halottak napja miatt rövidített programmal, vagyis 12 óráig, a lakásgazdálkodási, kapcsolattartási, ellenőrző és köztemető-fenntartási irodában pedig 11.30-ig fogadják az ügyfeleket (Kőrösi Csoma Sándor utca 5. szám).
BOD PÉTER MEGYEI KÖNYVTÁR. Ma a könyvtár rendhagyó programmal, 8–16 óráig tart nyitva.
INGYENES MEGHALLGATÁS. November 2-án 10 órától a Kovászna megyei prefektúra épületében meghallgatást tart a nép ügyvédje – közölte Cătălina Dinu brassói területi szakértő. Az ombudsmanhoz magyarul is lehet fordulni, a szolgáltatás ingyenes.
MOZI. A sepsiszentgyörgyi 9D moziban hosszúfilmek megtekintésére bérelhető ki a terem legtöbb 12 személy számára. Vetítési időpontok: kedd–péntek 14, 16.30, 19, 21.30 órától, szombat-vasárnap 11.30, 14, 16.30. 19, 21.30 órától. Hétfőn zárva. www.facebook.com/9D-Space-Experience-Cinema.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 19 órától Ágó-gym – alakformáló mozgás hölgyeknek, 20 órától társaságitánc-tanfolyam. Telefon: 0722 233 774. Honlap: www.dancestudio.shp.hu.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
ASZTALITENISZKLUB. A sepsiszentgyörgyi dollárpiac melletti volt hőközpontban – most Topspin – edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik a következő programmal: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyerekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
DÍSZÍTŐMŰVÉSZETI SZAKKÖR. A sepsiszentgyörgyi belvárosi Szent József-plébánia könyvtárában (Kós Károly út 6. szám) ma 16–19 óráig a Szorgos kezek díszítőművészeti szakkör kézműves-tevékenysége zajlik.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe. A teljes diszkréció garantált. Játékfüggőségben szenvedőknek külön csoport alakult, várják a gyógyulni vágyókat (fiatalokat is). Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy a 0267 351 716-os telefonon lehet.
VÉRADÓK FIGYELMÉBE. Javítási munkálatok miatt november 2–4. között szünetel a vérbegyűjtés a Kovászna megyei transzfúziós központban, a háromnapos kiesés miatt kérik az önkéntes véradókat, hogy ma minél többen jelentkezzenek véradásra.
ÁRAMSZÜNET. Feldobolyban ma 9–15 óráig, Dobollópatakon ma 8–16 óráig, Árapatakon ma és szerdán 8–16 óráig, Előpatakon szerdán 8–16 óráig, Száraz-ajtán ma és szerdán 9–17 óráig szünetel az áramszolgáltatás.