Több száz év után először nyitották fel a Jézus sírjára elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során – közölte vasárnap a Háárec izraeli újság honlapja.
A tizenhatodik században márványlapokkal fedték le azokat a köveket, amelyekre a hagyomány szerint keresztre feszítése után Jézus Krisztus testét egy sziklasírban elhelyezték, majd ezen márványkő köré a tizenkilencedik század elején több méter magas márványból szentélyt építettek.
A sírhelyet fedő márványlapokat múlt szerdán elmozdították, hogy felnyissák és megvizsgálják a kereszténység legszentebb helyét, valamint felújítsák Jeruzsálem óvárosában a Szent Sír-bazilikának ezt a részét.
Az elmozdítás után a márványlap alatt régi kötőanyagokat találtak, valamint egy régebbi, a keresztesek idejéből származó, 12. századi márványlapot a kereszt jelével.
Csütörtökön a görög szakemberek eljutottak a szikla szintjéig, amelyen a hagyomány szerint Jézus Krisztus teste volt. A feltárást dokumentálják, és eredményeiről a közeljövőben beszámolnak majd.
A restaurálási munkálatok május végén kezdődtek meg, miután történelmi egyezség született a görög ortodoxok, az örmény egyház és a római katolikus ferences rend között a közösen elvégzendő helyreállításról, amelyet a görög kormány és magánszemélyek, köztük Jordánia királya is pénzzel támogatott. Az egyezmény értelmében az athéni Nemzeti Műszaki Egyetem felelős a munkálatokért, amelyeket a görög ortodox pátriárka és a római katolikus egyházhoz tartozó Szentföld őrzői rend képviselői felügyelnek.
A restaurálás során felújítanak minden vascsövet, titánrudakat helyeznek a kövekbe, és különleges anyagokat fecskendeznek a sziklába megerősítése érdekében. A szentély egyes részeit elszállítják, majd felújítva építik vissza. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.