Magyar–szlovák együttműködés

2016. november 4., péntek, Világfigyelő

A magyar–szlovák kisebbségi vegyes bizottság XIII. ülésének zárófordulója után a testület társelnökei tegnap Budapesten aláírták az ülés jegyzőkönyvét, amely több kétoldalú megállapodást tartalmaz. Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájáért felelős miniszteri biztos, a vegyes bizottság magyar társelnöke szerint sikeres tárgyaláson vannak túl, amihez hozzájárult a két ország közötti politikai légkör javulása.

A társelnök a konkrétumok között említette: a többi között megállapodtak abban, hogy mindkét fél konkrét lépéseket tesz a komáromi Selye János Egyetem egyetemi státuszának megőrzése érdekében. A Borsi-Zeleméri Rákóczi Kastélyban közösen Rákóczi-emlékhelyet alakítanak ki, illetve mindkét fél figyel a magyar, illetve a szlovák épített örökség megóvására egymás országában. Arról is megegyeztek, hogy állandóan látogatható lesz a jövőben a kassai Márai Sándor-emlékkiállítás és a szlovák fél lépéseket tesz a magyar nyelvű oktatási rendszer fejlesztése érdekében. Miroslav Mojzita, a bizottság szlovák társelnöke, azt hangsúlyozta, hogy sikerült hatvan ajánlást elfogadni, amelyek mindkét kisebbség életkörülményeinek a javítását szolgálják.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2016-11-04: Világfigyelő - :

Osztrák–magyar határvédelem

Közösen kell fellépni az elmúlt másfél évben kialakult tömeges illegális migrációval szemben, csak egymást segítve lehet garantálni országaink biztonságát – jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter Miklóshalmán (Nickelsdorf) tegnap, amikor osztrák kollégájával elbúcsúztatták a magyar–szerb határ menti szolgálatra induló osztrák katonai kontingenst.
2016-11-04: Közélet - Farkas Réka:

Befejezték, de még nincs vége a felújításnak (Fogolyán Kristóf Megyei Kórház)

Bő tizenegy év után végéhez közeledik a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórház felújítása. November elsején lezárult a 60 millió lej értékű uniós pályázat, az épület megerősítése, modernizálása befejeződött, és új gépek, felszerelések állnak az orvosok rendelkezésére. Az intenzív osztály és az új műtők azonban csak tavasszal válnak használhatóvá, addig még hátravan néhány munkálat – a tűzvédelmi rendszer kiépítése, a víztisztító és az új transzformátorház kialakítása, melyeket a megyei tanács saját költségvetéséből finanszíroz.