Zsúfolásig megtelt a gelencei Szent Imre nagytemplom szombaton az egyházközség búcsúnapján. Bereczi István plébános meghívására a szentmiseáldozatot Tamás József püspök mutatta be a környékbeli papság közreműködésével.
A nem mindennapos eseményen Gelence két magyarországi testvértelepülése, Nagybánhegyes és Bogyiszló is képviseltette magát, és szép számban érkeztek más településekről is hívő katolikusok, illetve innen elszármazottak is hazalátogattak. A püspök szentbeszédében Szent Imre herceg alakját emelte ki követendő példaként a mai ifjúság és minden keresztény számára. „933 évvel ezelőtt avattatta szentté Szent László királyunk első királyunkat, Szent Istvánt, Szent Gellért püspököt és Szent István királyunk fiát, Szent Imre herceget. Szentté avattatta őket, mert úgy gondolta, hogy a kereszténység útján elinduló nép számára saját népéből fontosak a példaképek” – hangsúlyozta a püspök. A búcsús szentmise püspöki áldással és himnuszaink eléneklésével ért véget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.