Végéhez közeledik az iskolaigazgatók és aligazgatók versenyvizsgájának második szakasza, amikor a pályázók szakmai önéletrajzát és menedzseri tervét értékeli a vizsgáztató bizottság. Az október 12-ei írásbelin Háromszéken nyolcvannégyen érték el az átmenőnek számító harmincöt pontot, ők vehettek részt a vizsga második fordulóján. Néhány kivétellel már ezen is túl vannak, közel 80 százalékuk sikeresen, köztük Már István, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum igazgatója is, akit arról kérdeztünk, milyen változást hozhat az iskolavezetésben, hogy a tisztségviselők négy évre tervezhetnek.
– Az oktatási miniszter több rendben nyilatkozta, azzal a szándékkal hirdette meg (nyolc év után először – szerk. megj.) az iskolaigazgatók és aligazgatók versenyvizsgáját, hogy megszüntesse a politikai vonzatú ideiglenes kinevezéseket, és a tisztségviselők négy évre szóló megbízatása stabilitást biztosítson a rendszerben. Jelenthet-e ez valós pozitív megoldásokat az évek óta tartó improvizatív tűzoltómunka helyett?
Már István: – Kollégáim többségével együtt én is próbáltam úgy végezni munkámat, hogy nem befolyásolt, csak egy évre neveztek ki, döntéseimet úgy hoztam, hogy azok ne rövid távú megoldásokat jelentsenek. Háromszéken pedig nem jellemző, hogy a politikum diktálna az iskolaigazgatók kinevezése tekintetében. Hogy más megyékben miként mennek ezek a politikai játszmák, azt nem ismerem.
– Négy esztendő azonos egy tanulmányi ciklussal, követhető, hogy mi történik egy kezdő évfolyammal a kimenetig számító év végéig. Ezáltal a pedagógusok munkája is könnyebben értékelhető?
– Ez lenne a normális, de jelenleg nagy a pedagógusok jövése-menése, az igazgatónak nincs beleszólása, hogy ki kerül az iskolába tanítani. A címzetes állások nem változnak, de ha megüresedik egy katedra, vagy elmegy egy kolléga gyermeknevelési szabadságra, és helyettesíteni kell, a versenyvizsgát nem az iskola szervezi, hanem a tanfelügyelőség. Akkor ismerem meg az új kollégát, amikor már kihelyezték, és megérkezik az iskolába. Szeptember elején találkozom vele először, és ez nagyon nem jó. Ráadásul a diáklétszám folyamatos csökkenése miatt sok tanár katedraszűkítést kap, ki kell egészíteni a katedráját egy másik iskolában, és ha megoszlik a tevékenysége két-három iskola között, nem lehet mindig számítani rá. Ha feladatot kap, például szolgálatot kellene vállalnia, könnyen azt válaszolja, hogy éppen a másik iskolában van dolga. Ezért nagyon nehéz megszervezni a szolgálatot, a mi iskolánkban naponta hárman teljesítik ezt a feladatot, de a hónapból csak három hetet tudunk lefödni, a többi kínlódás. A tantestület nyolcvan főből áll, ebből tizenhét tanító, az V–XII. osztályban oktató pedagógusok közül legalább tíz-tizenöt kolléga más iskolában is tanít, könnyen felmérhető, hogy ez milyen jellegű nehézségeket okoz.
– A romániai oktatásnak sürgősen szüksége van kiválóan képzett tanárokra – mondta Mircea Dumitru tanügyminiszter múlt héten egy, az oktatás minőségének javításáról szóló bukaresti megbeszélésen. A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a hazai középiskolai oktatásban évek óta csökken a tanárok száma, szerinte az alacsony fizetések és a szakma nehézségei elrettentik az éltanulókat a pedagógusi pályától. Ez miként érezhető helyi szinten?
– Középiskoláink városon működnek, nem lehet panaszkodni a körülményekre, az alacsony fizetés pedig továbbra is a kezdőket érinti leginkább. De ami a tantestületek összetételét illeti, valóban nagy a baj, mert a reál tantárgyaknál négy-öt év múlva nagy tanárhiány lesz egész megyeszinten. És ha végeznek is reál szakosok, nem biztos, hogy az első opciójuk a tanügy. A matematika-informatika szakosok az informatika felé irányulnak, a nyugdíjba vonuló matematika és fizika szakos kollégákat pedig nagyon nehezen tudjuk helyettesíteni jó tanárokkal. A fiatalok között kevesen dolgoznak igazán elszántan, mert nem feltétlenül a tanügyben akarnak karriert építeni, sokan ideiglenes megoldásnak látják, két-három évet tanítanak, és ha van lehetőségük, továbbmennek. A szakiskolákban gyakran nincs meg a tanárok motivációja, lelkesedése, belefásulnak abba, hogy kevés az eredmény, az elméleti líceumokban pedig az említett okokból cserélődik a testület.
– Mi lenne a megoldás, hogy a diák és a tanár is jól járjon, mindkettőnek vonzó legyen az iskola?
– Elsősorban az oktatás tartalmán kellene változtatni, de az osztálylétszámokat is csökkenteni kellene, hisz húsz diákkal eredményesebben lehetne dolgozni, mint harminccal.