Hírsaláta

2016. november 7., hétfő, Belföld

SÚLYOS TÖMEGBALESET. Legalább húsz gépjármű – köztük két mikrobusz – ütközött egymásnak a sűrű ködben a Bukarestet a tengerparttal összekötő A2-es autópályán szombaton. Négy személy meghalt, a sebesültek száma 56. A Călărași megyei katasztrófavédelem vörös riasztást adott ki, ami lehetővé tette, hogy három megye – Călărași, Bukarest és Konstanca – valamennyi bevethető rohammentőjét és tűzoltóegységét a térségbe irányítsák. Kilenc ember kiszabadításához feszítő-vágót kellett igénybe venni. A baleset helyszínére küldték a felügyelőség egy mobil-kórházát, a SMURD rohammentő-szolgálat mentőhelikoptereit azonban éppen a balesetet is okozó sűrű köd miatt nem lehetett bevetni. Az A 2-es autópályán történt tömegbaleset első autójának sofőrje, aki sofőroktatóként dolgozik, azt nyilatkozta, hogy a pálya második közlekedősávján haladt, amikor az erősen rossz látási viszonyok miatt kénytelen volt 30 km/óra sebességre lassítani járművét. A vizsgálatok során kiderült, hogy az utolsó autó, amely belerohant az előtte már összeütközött autósorba, 118 km/órás sebességgel érkezett.

KÖZEL A NAGY EGYESÜLÉS. Hat-hét éven belül megvalósul Románia egyesülése Moldova Köztársasággal – jelentette ki tegnap Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt elnöke. A pártja jelöltjeit bemutató rendezvényen Băsescu azt mondta, az egyesülés akkor fog megvalósulni, amikor a Pruton túli polgárok legalább 50 százalékát sikerült meggyőzni ennek fontosságáról. Ez hat-hét éven belül be fog következni, a szomszédos országban tapasztalható egyesüléspárti törekvésekből kiindulva – mondta Băsescu, aki szerint Klaus Iohannis államfőnek nem másokhoz kellene fordulnia annak eldöntésére, hogy melyek az országprojekt célkitűzései, hanem neki magának kellene kijelentenie, hogy célja az ország egyesülése Moldovával. A szakemberektől csak abban kellene útmutatást kérnie, hogy miként lehet ezt megvalósítani, vélekedett a volt államelnök. (Agerpres)
ROMÁNIA MÁR NEM JOGÁLLAM. Semmi kifogása nincs az ellen, hogy poligráfos vizsgálatnak (hazugságvizsgálónak) vesse alá magát – mondta Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége társelnöke egy televíziós műsorban. Tăriceanu ezt beszélgetőpartnere azon kérdésére válaszolva jelentette ki, hogy vállalná-e a poligráfos vizsgálatot a Román Nemzeti Bank volt kormányzóhelyettese, Bogdan Olteanu ellen folyó bűnvádi eljárás során. Hozzátette: tudja, mit tett politikai pályafutása 26 éve alatt, és éppen ezért minden este nyugodtan hajtja álomra a fejét. Az ellene folyó vizsgálatról – amelyben hamis tanúzással gyanúsítják – kijelentette, hogy teljesen megalapozatlan, és hogy valakik „bele akarnak kötni”. Klaus Iohannis államfőről azt mondta, el akarja távolítani politikai ellenfeleit, mint például őt is, mert kihívója lehet a 2019-es államfőválasztásokon. „Románia már nem jogállam” – fűzte hozzá. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1154
szavazógép
2016-11-07: Belföld - :

Nyelvi jogokról Barcelonában

A legendás hírű FC Barcelona stadionjában található konferenciateremben tartotta küldöttgyűlését az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN). Az európai kisebbségi nyelvek megőrzéséért és a nyelvi jogok kiszélesítéséért tevékenykedő ernyőszervezetnek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is tagja.
2016-11-07: Közélet - Fekete Réka:

Összefogás a rászorulókért (Indul a Vöröskereszt téli programja)

Élelmiszercsomagokkal, tombolajegyek vásárlásával, nyereménytárgyak felajánlásával, pénzbeli adománnyal segíthetnek a rászoruló családoknak cégek, civil szervezetek és magánszemélyek a Kovászna Megyei Vöröskereszt hagyományos téli programjában, amellyel huszonöt éve rendszeresen támogatják a nélkülözőket. A segélyezésre megkezdték a gyűjtést, az élelmiszercsomagokkal már karácsonykor örömet kívánnak szerezni az elesetteknek.