A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK cselgáncsozói két fronton küzdöttek a hétvégén. Szombaton a céhes városbéli klub hét dzsudokája ott volt az oneşti-i emlékversenyen, amelyet az U11–13–16-os korosztálynak hirdettek meg, míg vasárnap Brassóban vendégszerepeltek, ahol a Gyerek Kupa nevet viselő megmérettetésen vettek részt. A felső-háromszékiek mindkét viadalt remek eredménnyel zárták.
A hétvége első napján Czifra Attila irányításával a kézdivásárhelyi cselgáncsozók négy első, egy második, egy hetedik helyezéssel fejezték be az Oneşti-en megtartott viadalt, s mindössze az U16-os korosztályban, a 42 kg-osok között versenyző Péter Tamás számára ért véget eredménytelenül a viadal, amelyen tizenöt klub színeiben közel 250 sportoló lépett tatamira. Ugyanebben a korcsoportban Lázár Szilamér (55 kg) első lett, az U13-ban Baricz Örs (34 kg) és Balogh Hanna (44 kg) a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, míg Szász Gergő (34 kg) második volt. Az U11-es korcsoportban Borcsa Félix Lehel (+50 kg) nem talált legyőzőre, míg Miklós András Benedek (30 kg) a hetedik lett.
Vasárnap már Veres László vezetésével a céhes városbéli klub huszonhét dobogós helyezést gyűjtött össze a brassói Gyerek Kupán, amelyen 30 klub színeiben 300 sportoló vett részt. Dobogósaink: * 2010-es korosztály: Szigyártó Roland első, Nagy Roland és Aracsi Kristóf harmadik hely * 2009-es korosztály: Daniel Crăciun, Zoller Botond, Vida Máté, Marthi Alpár első, Kovács Máté második hely * 2008-as korcsoport: Szigyártó Kincső, Tamás Gábor, Pál Norbert, Szőcs Norbert, Jakabos Eszter, Csáki-Antal Zalán első, Bodor Ákos második, Veres Flora Boróka harmadik hely * 2007-es korosztály: Miklós András Benedek első, Nagy Zalán harmadik hely * 2006-os korcsoport: Barbocz Mátyás, Aracsi Ákos, Szima Tamás, Borcsa Félix Lehel, Nagy Róbert első, Ambrus Magor második, Marthi Áron harmadik hely * 2005-ös korosztály: Nagy Balázs, Jakabos Szabolcs második, Kovács Karsaly harmadik hely. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.