Egy ponttal csökkent az éllovas Vasas FC előnye a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulója után. A listavezető kétszer is hátrányba került az Újpest FC vendégeként, de mindkétszer egyenlíteni tudott, így végül egy pontot szerzett.
A címvédő Ferencváros története során először kapott ki hazai környezetben Paks együttesétől a bajnokságban, így a harmadik helyre került, miután a Videoton 4–0 arányban legyőzte az újonc Gyirmót FC csapatát, és a székesfehérváriak három pontra zárkóztak a Vasas mögött a tabellán. A paksiak győzelmükkel elmozdultak a kiesőhelyről, Diósgyőr pedig a sereghajtó maradt. Eredmények: Haladás–MTK Budapest 1–1, Debrecen–Mezőkövesd FC 0–0, Videoton FC–Gyirmót FC 4–0, Ferencváros–Paksi FC 1–2, Budapest Honvéd–Diósgyőr 2–0, Újpest FC–Vasas 2–2.
A tabella:
1. Vasas 9 3 3 24–13 30
2. Videoton 8 3 4 34–16 27
3. Ferencváros 7 4 4 29–22 25
4. Honvéd 7 3 5 24–15 24
5. Haladás 6 4 5 18–18 22
6. Mezőkövesd 5 5 5 16–19 20
7. Debrecen 5 4 6 19–21 19
8. Újpest 4 7 4 24–23 19
9. MTK 4 5 6 9–16 17
10. Paks 3 7 5 14–20 16
11. Gyirmót 3 4 8 7–22 13
12. Diósgyőr 3 3 9 19–32 12
A bajnokságban a jövő hétvégén a világbajnoki selejtezők miatt nem rendeznek mérkőzéseket, a 16. fordulót november 19-én játsszák. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.