Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című alkotásával kezdődtek a vetítések a vasárnapig tartó 10. Bukaresti Magyar Filmhéten. A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett, hivatalosan vasárnap kezdődött seregszemle hétfői sajtótájékoztatóján a rendező elmondta: megtiszteltetés számára, hogy jó magyar filmek között látható az alkotása, amelyet ráadásul nyitófilmként mutatnak be most először Bukarestben.
A film részt vett korábban a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol a közönség nagyon jól fogadta. Fekete Ibolya úgy vélte, hogy filmje olyan tipikus kelet-közép-európai történetet mutat be, amely nemcsak a saját családjának, hanem a térségben nagyon sok más családnak is a története lehet.
Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója örömét fejezte ki, hogy a Filmhét megérte a tizedik, jubileumi kiadást. Rámutatott: a magyar filmgyártás elkényezteti az utóbbi években a Filmhét szervezőit, és bővíteni kellene a fesztivál jelenleg nyolcnapos időtartamát, hogy az összes jó, új magyar filmet bemutathassák.
Tegnap vetítették Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című játékfilmjét. A hétfői sajtótájékoztatón jelen levő Herner Dániel, a film producere elmondta: a családi és baráti összefogásban létrejött alkotás egy család életét mutatja be. Annak ellenére, hogy a forgatás a rendező családjának lakásában és az ő részvételükkel zajlott, nem önéletrajzi fogantatású történet – hangsúlyozta. Az MTI kérdésére kifejtette: mivel a film állami támogatás nélkül jött létre, sok önkéntes munka van benne, de éppen ettől őszinte. Azt tanácsolta más filmeseknek, hogy higgyenek elképzeléseikben, mert ha megvan az erős akarat, előbb-utóbb sikerül megtalálni a kivitelezéshez szükséges módszert.
Iuliana Bălan, a Filmhétnek otthont adó Román Nemzeti Parasztmúzeum programkoordinátora örömét fejezte ki, hogy immár hatodik éve együttműködnek a Balassi Intézettel a Filmhét megszervezésében, amelynek programja évről évre gazdagodik: idén koncertek is lesznek a vetítések mellett.
Radu Igazság filmes szakember és bukaresti egyetemi tanár felhívta a figyelmet, hogy a Filmhét a kettős jubileum jegyében zajlik, hiszen a Balassi Intézet bukaresti központja idén ünnepelte egy több hónapos vetítéssorozattal a magyar filmtörténet 120. évfordulóját. A szakember kiemelte: a programban olyan filmek kaptak helyet, amelyek a magyar társadalmat foglalkoztató aktuális problémákat mutatják be. Kiemelte az új magyar filmek kiváló képi minőségét, ami azt mutatja, hogy „nemcsak régebben, hanem ma is kiváló operatőrökkel dolgoznak a magyar rendezők”.
A Filmhét programjában nyolc játékfilmet tűznek műsorra, de vetítenek kísérleti filmet, animációkat, valamint dokumentum- és rövidfilmeket is. Bemutatják egyebek mellett Dési András György és Móray Gábor Az éjszakám a nappalod, Szász Attila Félvilág, Goda Krisztina Veszettek és Mátyássy Áron Víkend című alkotását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.