Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást tegnap a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Az előterjesztésre 131-en szavaztak igennel a szükséges 133 helyett.
A javaslatot csak a kormánypárti képviselők támogatták; az ellenzékiek közül hárman – Fodor Gábor, Kész Zoltán és Kónya Péter független képviselők – nemmel voksoltak, a többiek nem nyomtak gombot. Az MSZP már korábban bejelentette, hogy nem vesz részt a szavazásban, ahogyan az LMP is jelezte, képviselői nem nyomnak majd gombot. A Jobbik a letelepedési kötvény megszüntetéséhez kötötte a módosítás támogatását, ez azonban nem történt meg. A kormány szerint a letelepedési kötvény és az alaptörvény-módosítás nem függ össze egymással.
A szavazáson az MSZP és a Jobbik képviselői is molinókkal tiltakoztak az ülésteremben, őket Latorcai János levezető elnök figyelmeztette a tiltott szemléltető eszközök miatt. A Jobbik molinóján az állt, hogy Az a hazaáruló, aki pénzért terroristát is beenged, a szocialisták áthúzott helikoptert ábrázoló lapokat mutattak fel.
Félmegoldásnak tartják
Három pontban rögzítette tegnap a terrorizmus elleni javaslatait Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki azt is közölte: a letelepedési kötvények kivezetése esetén akár 24 órán belül hajlandók megszavazni az alaptörvény módosítását. Az ellenzéki politikus – a hetedik alkotmánymódosítás parlamenti elutasítása után tartott sajtótájékoztatóján – azt mondta: a kötvények azonnali kivezetését és a közvetítő irodák bezárását, az eddigi intézmény teljes, nemzetbiztonsági és gazdasági átvizsgálását és a Pharaon-ügy lezárását követelik. Ezekről péntek délelőttre ötpárti egyeztetést kezdeményeznek.
Mint mondta, a Jobbik képviselőcsoportja azért nem nyomott gombot, mert félmegoldáshoz nem járul hozzá. Bírálta, hogy az elmúlt hetek nem voltak elegendőek a kormánypártnak, hogy elfogadják ezt az elvi álláspontot. Értékelése szerint óriási nemzetbiztonsági veszély, hogy a letelepedési kötvények még mindig érvényben vannak, s azokhoz hozzá lehet jutni például Irakban. Az igazi veszélyt nem a szegény migránsok, hanem a gazdag, terroristasejtek létesítésére képes emberek jelentik – fejtette ki.
Lemoshatatlan hiba
A Fidesz frakcióvezetője szerint az alaptörvény-módosításról szóló tegnapi parlamenti szavazáson kiderült, hogy az ország csak a Fideszre és a KDNP-re számíthat a kötelező betelepítési kvóta elleni küzdelemben. Kósa Lajos úgy értékelt: bebizonyosodott, hogy a Jobbik és az MSZP is hazudott, „rútul, aljasul” becsapta az embereket, korábban ugyanis mindkét párt a törvénymódosítás támogatásáról nyilatkozott. Hozzájuk csatlakozott Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, „ő annyival volt becsületesebb, hogy előre azt mondta, nem fogják támogatni sem a népszavazást, sem az alaptörvény-módosítást” – tette hozzá. Kósa Lajos azt ígérte, folytatják a küzdelmet, és amíg a Fidesz–KDNP kormányoz, addig Magyarországra senki sem telepíthet be kötelezően idegen népességet.
Azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik a letelepedési kötvény megszüntetéséhez kötötte az alaptörvény-módosítás támogatását, azt mondta: felháborító „idehozni mindenfajta limlom feltételeket”. Szerinte ez azt mutatja, hogy a Jobbikot kizárólag a hatalom, a saját pártpolitikai szempontjai érdeklik. Ugyanígy a szocialistáknak is másodlagos a magyarok véleménye – fűzte hozzá. Kósa Lajos kérdésre „sík marhaságnak” nevezte azt a jobbikos érvet, amely szerint terroristák jönnek be a letelepedési kötvénnyel. Közölte továbbá azt is, hogy a kormány a Jobbiktól teljesen függetlenül dönt majd a letelepedési kötvényről. Szerinte azzal, hogy a Jobbik nem szavazta meg az alkotmánymódosítást, „olyan hibát követett el, amit soha nem fog tudni lemosni magáról, körülbelül úgy, mint Gyurcsány Ferenc és a szocialisták annak idején, 2004-ben a december 5-i népszavazásnál”, amely a kettős állampolgárságról szólt.