A Republikánus Párt jelöltje, a 70 éves Donald Trump ingatlanmágnás, milliárdos üzletember sikerének titka, hogy meg tudta szólítani azokat, akik megcsömörlöttek a politikától, és igazi változást akarnak. Személyében a legidősebb és az egyik legelutasítottabb elnök lép hivatalba. Vagyona saját bevallása szerint tízmilliárd, a Forbes magazin becslése szerint 4,5 milliárd dollárra tehető.
1946. június 14-én született New Yorkban, nagyszülei a németországi Baden-Badenből vándoroltak ki Amerikába. Anyja skóciai születésű, apja házépítésből és ingatlanügyekből lett milliomos, három testvére van. A már kisgyermekként nehezen kezelhető Trumpot szülei tizenhárom éves korában, amikor az iskolában már nem bírtak vele, katonai akadémiára íratták be. Az egyetemen közgazdasági diplomát szerzett, majd apja cégénél kezdett dolgozni, a legalacsonyabb beosztásoktól jutott el odáig, hogy 1971-ben teljesen átvegye a vállalkozás vezetését. Az ingatlanüzletbe az apjától kapott egymillió dolláros kölcsönnel szállt be, brooklyni és queensi ingatlanfejlesztésekkel kezdte üzleti pályafutását.
Első igazi nagy üzletét 1974-ben kötötte, amikor tízmillió dollárért megszerezte a rendkívül jó fekvésű, de leromlott Hotel Commodore-t, amelyet a Hyatt szállodalánccal együttműködve 1980-ra fényűző és rendkívül jövedelmező hotellé alakított át. A sikeren felbuzdulva tovább építette palotáit, felhőkarcolóit, New Yorkban egész negyedeket rehabilitált, lakóházakat építtetett és luxusszállodákat hozott rendbe, 1994-ben megszerezte az Empire State Building 50 százalékos tulajdonát is. Amerika-szerte szórakoztatóipari központokra, kaszinókra, sportpályákra tett szert, néhány évig saját légitársaságot is működtetett, miután felvásárolta a csődben lévő Eastern Airlines repülőgépeit, de ez a vállalkozása balul ütött ki.
Ő birtokolja az évente megrendezett amerikai szépségkirálynő-választás jogait, hosszú évekig televíziós valóságshow-ja volt, saját divat- és bútormárkája van, számtalan önéletrajzi könyvet írt, és a világ egyik legjobban fizetett szónoka. A rendkívüli méretű egóval megáldott milliárdos előszeretettel nevezi el a tulajdonában álló épületeket, vállalkozásokat magáról. Otthona is a New York-i Ötödik sugárúton magasodó, 68 emeletes Trump Toronyban van, a legfelső öt emeletet a versailles-i kastély mintájára rendezte be, és a szó szoros értelmében bearanyoztatta. Persze nagy kudarcokat is el kellett könyvelnie, az 1990-es években csődbe mentek New Jersey-i kaszinói, szállodái, négy csődeljárást folytattak le ellene, és számos alkalommal vizsgálódtak vállalkozásánál az adóhivatal emberei.
Háromszor nősült. Első feleségétől, a sportoló és modell cseh Ivana Zelnickovától három gyermeke született, 1990-es válásuk bőséges témával szolgált a bulvársajtónak. 1993-ban Marla Maples színésznőt vette el, aki egy gyermeket szült neki, 1999-ben ez a házasság is válással végződött. 2005-ben a nála húsz évvel fiatalabb Melania Knauss szlovén topmodellt vette feleségül, egy közös gyermekük van.
Donald Trump még sohasem viselt politikai hivatalt, igaz, 2000-ben a Reformpárt színeiben elindult a kaliforniai előválasztáson. A politikába kívülről érkezett újoncként provokatív oldalvágásokat engedett meg magának ellenfeleivel szemben. Az extravagáns és jellegzetes frizurájú Trump heves, a durvaságig szókimondó stílusa, kíméletlen és lekezelő magatartása ellenére lett rendkívül népszerű. Az elnökválasztási küzdelemben nem sok sikert jósoltak neki, de a Tegyük ismét naggyá Amerikát! jelszóval kampányoló milliárdosnak előbb a pártján belüli elitet, majd Hillary Clintont is sikerült legyőznie.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.