Ismét magyar zászló leng a sósmezÅ‘i HÅ‘sök temetÅ‘jében álló háborús emlékmű melletti egyik árbócon a román, német, osztrák, orosz és török lobogók szomszédságában. A temetÅ‘t idén a Nagy Háború kitörésének századik évfordulójára újÃtották fel a hÅ‘sök kultuszát ápoló hivatal és a Bákó megyei Gorzafalva község – ahová közigazgatásilag SósmezÅ‘ tartozik – jóvoltából.
A felújÃtás során a piros-sárga-kék bejárati kaput egyszÃnűre festették, és a két giccses puska is eltűnt róla. A HÅ‘sök temetÅ‘je, ahol négy parcellában 107 ismert katona földi maradványai találhatók, 1933-ban készült el. Itt nyugszanak, akik 1916 szeptembere és novembere között az Ojtozi-szoros védelmében estek el sok ezer ismeretlen bajtársukkal együtt. A magyar katonák sÃrjai a temetÅ‘ nyugati részében, közvetlenül a bejárattól balra lévÅ‘ parcellában (délnyugati parcella) találhatók. A román katonai sÃrok az A, az osztrák katonai sÃrok a B, a német katonai sÃrok pedig a C parcellában vannak.
Magyarország 2008-ban kötötte meg Romániával a hadisÃrok kölcsönös gondozását biztosÃtó államközi megállapodást, amit, ha megkésve is, de a román fél idén életbe léptetett. A magyar parcellában – akárcsak a másik háromban – minden sÃrkövön az illetÅ‘ hÅ‘s katona neve olvasható, nem tüntették el a magyar és német neveket, és véstek helyettük románokat, ahogy azt sokszor fÅ‘ként a magyarországi média tévesen közölte.