BirkózásKét bajnoki érem

2016. november 14., hétfő, Sport

A 63 kg-os súlycsoportban küzdő Incze Kriszta és a 69 kg-osok között szőnyegre lépő Kertész Beáta révén két bajnoki érmet szereztek a sepsiszentgyörgyi MSC birkózói az elmúlt napokban Resicabányán megtartott U23-as országos bajnokság döntőjében. Kriszta nyakába aranyérem került, amivel idén újabb bajnoki címet zsebelt be; míg utóbbi bikózónk ezüsttel zárta a viadalt. E két remek eredménynek köszönhetően együttesünk Temesvár és a Steaua mögött a harmadik helyen zárta a gyengébbik nem csapatversenyét.


Sajnos, a fiúknál nem termett babér a sepsiszentgyörgyieknek, hiszen Fejér Csongor (74 kg) és Vitályos Alpár (97 kg) egyaránt elvesztette a bronzmeccsét, és ötödik lett.
– Elégedett vagyok az eredménnyel, hiszen a lányok nagyon jól teljesítettek. A fiúknál is szerezhettünk volna egy érmet, ám ez most nem jött össze – nyilatkozta Mátéfi Árpád, az MSC birkózó-szakosztályának edzője.
A hétvégi megmérettetésen mintegy 40 klub képviseletében több mint 230 birkózó küzdött meg a bajnoki érmekért. Szép volt, lányok! (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2016-11-14: Sport - :

Tompa György Kadosa országos bajnok (Úszás)

Tompa György Kadosa, a sepsiszentgyörgyi Ciprian SK sportolója egy arany- és egy ezüstéremmel zárta az elmúlt hétvégén az úszók vajdahunyadi felnőtt, utánpótlás és ifjúsági rövid pályás országos bajnokságát. Megyeszékhelyi sportolónk 50 méter mellen állhatott fel a dobogóra (30.16 mp), míg 100 méter mellen – 1:08.62 perces egyéni csúccsal – negyedik lett.
2016-11-14: Sport - :

Szerényebb szereplés (Asztalitenisz)

Szombaton és vasárnap Besztercén rendezték meg az ifjúsági II-es pingpongozók Román Kupáját, amelyet a háromszéki csapatok szerényebb ered­ménnyel zártak. A sepsiszentgyörgyi Electrica színeiben Nagy Ma­gor István és Balázs Gergő vett részt a viadalon, ám előbbi nem jutott ki selejtezőcsoportjából, míg utóbbi a második helyről lépett elő a harminckettes főtáblára, de ott 3–0-ra kikapott Cristian Bogdantól.