Tegnap tartották a moldovai elnökválasztás második fordulóját, a választásokra jogosultak mintegy 53 százaléka szavazott. * Tegnap 19 óra körül elfogytak a szavazólapok a Moldovai Köztársaság bukaresti nagykövetségén kialakított szavazókörzetben. A Románia területén kialakított szavazókörzetekben 18 óráig 13 ezer moldovai állampolgár járult az urnákhoz. * Traian Băsescu is leadta voksát tegnap, a volt államfőt felesége is elkísérte a Moldovai Köztársaság bukaresti nagykövetségére, ahol mindketten szavaztak. „A Moldovai Köztársaság állampolgára vagyok. Arra a jelöltre szavaztam, aki kampánya alatt azt ígérte, hogy az európai integráció útjára helyezné az országot, és a Románia felé való közeledés mellett foglalt állást. Egyértelmű, hogy azok, akik az ország javát akarják, Maia Sandura adják a voksukat” – hangoztatta.