Régi-új vezető a művelődési háznál

2016. november 17., csütörtök, Közélet

Újabb három évig vezetheti a kovásznai városi művelődési házat Czilli Balázs. A városháza által meghirdetett menedzseri vizsga írásbeli és szóbeli szakaszán is átmenő jegyet kapott, így hamarosan aláírhatja új szerződését is. Czilli 2013-ban kötött először menedzseri szerződést a kovásznai városházával.

  • Marad a régi menedzser a művelődési háznál. A szerző felvétele
    Marad a régi menedzser a művelődési háznál. A szerző felvétele


A vizsga eredményét a tanácsosok is tudomásul vették, többen elismerően nyilatkoztak Czilli eddigi tevékenységéről. Molnár János elmondta, a következő három évre szóló menedzseri terv számos tevékenységet foglal magába, hangsúlyt fektettek a multikulturalitás megvalósítására, ugyanakkor a műszaki fejlesztések is előtérbe kerültek. Czilli sokat akar tenni a fürdőváros művelődési életének fejlesztéséért – hangsúlyozta Molnár. A menedzseri terv Ioan Bocan szerint is megfelel a kiírásnak. Gondok még akadnak, de az utóbbi években fejlődés tapasztalható a város kulturális életében – mondta a városatya a gyűlésen.
Czilli Balázs érdeklődésünkre elmondta, a városháza költségvetését növelte az idei városnapok bevétele. Nagy megvalósítás volt az új fény- és hangtechnika felszerelése a művelődési központban, de ezen a téren állandóan fejleszteni kell. A műszaki felszereltség mellett munkaerőre is szükség van, aki megfelelően kezeli a rendszert – magyarázta Czilli.
Előrelépés történt a vetítéseket illetően is. Korszerű vetítővásznat vásároltak, amely 3D-filmek vetítését is lehetővé teszi. A művelődési ház partnerséget épített ki hazai és nemzetközi filmfesztiválokkal, ennek köszönhetően neves filmalkotásokat is be tudnak mutatni. Nemcsak a kovásznaiak, hanem a fürdővendégek is élnek a mozizás lehetőségével, jó fogadtatása volt a Románia által Oscar-díjra javasolt Sierra Nevada című filmnek (rendező: Cristi Puiu). Ennek egyféle folytatása következik december első napjaiban, amikor Till Attila Oscar-díjra javasolt filmjét, a Tiszta szívvel (2015) című alkotást tűzik műsorra. A színházi előadások tekintetében is él a művelődési központ. Még több produkció létrehozásához viszont szükség van a fény- és hangtechnika fejlesztésére – értékelte Czilli Balázs.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2016-11-17: Közélet - Hecser László:

Társultak az útjavításért

A baróti tanács hétfőn tartott rendkívüli ülésén a tizenkét RMDSZ-es tanácstag közül hárman hiányoztak – Szabó Péter, Weithaller Walter és Incze István –, emiatt egy pillanatig kétségesnek tűnt két megyei útszakasz korszerűsítése érdekében a megyeházával kötendő partnerségi szerződés. Ugyanis ahhoz kétharmados támogatás szükséges.
2016-11-17: Közélet - Fekete Réka:

Szaladj egy jó célért

Erdővidéki halmozottan sérült gyermekek és felnőttek fejlesztése és foglalkoztatása érdekében szaladnak vasárnap azok az önkéntes futók, akik részt vesznek azon a különleges adománygyűjtő akción, amelyet a baróti Laura Ház hirdetett meg saját működési költségeinek kiegészítése céljából.