A Temesvári Tudományegyetem etikai bizottsága szerint Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész doktori dolgozata mintegy 5 százalékban tartalmaz más tudományos munkákkal azonos szöveget, de a testület nem adott választ arra, hogy ez plágiumnak minősíthető-e. A temesvári egyetem azt követően vizsgálta meg a főügyész doktori dolgozatát, hogy az őt folyamatosan támadó politikai erőkhöz közel álló személyek feljelentették plágium gyanújával.
A főügyész a temesvári felsőoktatási intézményben védte meg doktori dolgozatát. Az etikai bizottság által kiadott közlemény szerint a dolgozat több mint 11 500 sora közül 564, vagyis 4,9 százalék azonos más tudományos munkák szövegével. Közölték, összesen 4700 sort kifogásolt a feljelentő, ezért részben megalapozottnak találták a feljelentést. Ugyanakkor azt is leszögezték, mivel a szöveget nem vizsgálta meg szakértői bizottság, az etikai bizottság csak a szövegazonosságra vonatkozó megállapítást vállalja. A dolgozat körüli vita nem új keletű, már korábban is volt kivizsgálás ez ügyben, akkor megalapozatlannak találták a plágiumgyanút. Kövesi többször kijelentette, hogy dolgozatának minden sorát ő írta, és nem plagizált. (Maszol)
NEM AKARTA, MÉGIS ELENGEDTE. Kihirdette tegnap Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amely a román nemzet hősévé nyilvánítja Avram Iancut. Az elnök egyszer visszaküldte a jogszabályt a parlamentnek újratárgyalásra, arra hivatkozva, hogy az alkotmány értelmében kizárólag az államelnök hatáskörébe tartozik a tiszteletbeli címek rendelettel való odaítélése, nem a parlamentnek kell erről törvényt hoznia. A képviselőház azonban elutasította az újratárgyalásra vonatkozó igénylést, így a törvény ismét az elnök elé került, aki másodszorra kihirdette azt. A jogszabály a román nemzet hősévé nyilvánítja Avram Iancut, aki az 1848–49-es erdélyi román forradalom vezetője volt, és akinek – a jogszabály szövege szerint – „rendkívüli érdemei vannak a román nemzeti jogok és identitás ősi földön való kinyilatkoztatásában”. (Agerpres)
KOLOZSVÁR TAROL. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem az ország legjobb egyeteme az oktatási minisztérium frissen közzétett rangsorolásában. A jelentésben a különböző nemzetközi értékeléseket összesítették, ennek alapján alakult ki a sorrend. Húsz egyetem került be a metarangsorba a Romániában található 92 aktív és 4 felszámolás alatt álló felsőoktatási intézmény közül. Ennyi jelent meg az oktatási és kutatási tevékenységet értékelő nemzetközi rangsorolásokban. Mind a húsz, ranglistára felkerült egyetem állami felsőoktatási intézmény. (Transindex)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.