Vízummentesség Ukrajnának

2016. november 18., péntek, Világfigyelő

Elvi megállapodást kötöttek Ukrajna vízummentességéről az uniós országok brüsszeli állandó képviseletei (Coreper) – jelentette be tegnap a tagállami kormányokat tömörítő tanács.
 

 

A döntés megerősítette az Európai Bizottság javaslatát, amelynek értelmében vízummentességet kapnának azok az ukrán állampolgárok, akik biometrikus azonosítóval ellátott útlevéllel rendelkeznek, és félévente legfeljebb 90 napot kívánnak tartózkodni a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetben. A miniszterek tanácsa ugyanakkor leszögezte, a vízumliberalizáció előfeltétele annak a szabálynak az elfogadása, amely szerint szükség esetén azonnali hatállyal visszavonható egy ország vízummentessége. Erre a kelet-európai országból esetlegesen kiinduló, váratlan migrációs áradat elkerülése érdekében van szükség.
A Coreper-határozat alapján az EU soros elnökségét betöltő Szlovákia megkezdheti az ukrán állampolgárok szabad uniós beutazásáról szóló tárgyalásokat az Európai Parlamenttel – tájékoztatott a tanács. A jóváhagyással a tanács bizonyította elkötelezettségét az ukrán állampolgárok vízummentessége iránt. „Örömmel tölt el, hogy a döntésünk pozitív üzenetet küld a november 24-i EU–Ukrajna csúcstalálkozó előtt” – közölte Peter Javorcík, a szlovák állandó képviselet vezetője.
Az Európai Bizottság tavaly decemberben állapította meg, hogy Kijev teljesítette az úgynevezett vízumliberalizációs akcióterv minden előírását. Ukrajna régóta vár az uniós vízumkényszer eltörlésére, amit egyúttal reformtörekvéseik elismerésének tekintenek. A bizottság ajánlásának elnyeréséhez az ukrán szerveknek az európai normákhoz kellett igazítaniuk az adatvédelmi rendszerüket, valamint az útlevelekre vonatkozó előírásokat. Egyúttal garantálniuk kellett a többi között azt is, hogy a bűnüldözés terén készek az EU-val való zökkenőmentes együttműködésre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-11-18: Világfigyelő - :

Támogatás a vajdasági magyar szórványnak

Többnapos vajdasági látogatás keretében ismertette Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a magyar kormány gazdaságélénkítő programját, illetve azokat a pályázatokat, amelyekre jelentkezni lehet.
 
2016-11-18: Közélet - Nagy D. István:

Sepsiszentgyörgy: Odafigyelni az apróságokra is (Beszélgetés Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterrel)

Nagyjából fél éve vette át elődjétől, Tischler Ferenctől az alpolgármesteri tisztséget Tóth-Birtan Csaba Sepsiszentgyörgyön, miután több évig a városi köztisztasági vállalat, a Tega Rt. vezetőjeként tevékenykedett. Az elöljáróval a rábízott, megoldásra váró feladatokról, tervekről beszélgettünk.