Petru Sorin Buşe közlekedési miniszter jelenlétében adták át tegnap a brassói körgyűrű egyik, az 1-es számú, Bukarest irányába vezető országutat a 11-essel összekötő szakaszát. A munkálatok lezárása a háromszékieknek is kedvez, hiszen így mostantól nem kell Brassón keresztülvergődniük azoknak, akik esetleg Bukarestbe készülnek.
A körgyűrű kialakítása az előző kivitelező csődje miatt évekig leállt, majd idén tudták csak folytatni, és viszonylag gyorsan haladtak az elmaradt részeken. Az avatáson a tárcavezető azt is elmondta: év végéig 15 km, jövő évben pedig 150 km autópályát adnak át. December 15. körül adnak át a Lugos–Déva közötti útvonalon egy 15 kilométer hosszú sztrádaszakaszt, 2017-ben pedig további, összesen 150 kilométernyi autópálya átadására kerül sor a Lugost Dévával, a Szászsebest Tordával és a Berettyószéplakot Borssal összekötő útvonalakon. Ugyanakkor megkezdik a közbeszerzési eljárást több, összesen 500 kilométernyi autópálya-szakaszra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.