A 178 centiméter magas amerikai Amanda Thompson fél év kihagyás után újra magára ölti a zöld-fehér mezt. Az előző idényben a Sepsi-SIC bajnoki aranyához és Román Kupa-győzelméhez az alacsonybedobóként és erőcsatárként is bevethető Thompson játéka is kellett, akit először a szentgyörgyiek tavaly szintén november végén igazoltak le.
Az előző szezonban a 29 éves Amanda 17 mérkőzésen átlagban 9,1 pontot dobott, 9 lepattanót gyűjtött és 1,9 gólpasszt osztott ki, emellett pedig 1,6 labdát szerzett, és 1,2 alkalommal blokkolta az ellenfeleket dobás közben. Az amerikai idén már játszott a Puerto Ricó-i bajnokságban, ahol az Indias de Mayagüez mezében 21 mérkőzésen lépett pályára, és csapatával a negyedik helyen végzett. Thompson a világ legjobb kosárlabda-bajnokságában kétszer is megfordult, hiszen 2010-ben és 2014-ben is játszott a Női Nemzeti Kosárlabda-szövetségben (WNBA): először a Tulsa Shock, majd az Atlanta Dream alakulatánál. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.