Újabb interaktív táblákat adtak át tegnap délelőtt a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor- és Molnár Józsiás-iskolának a New Fahion Rt. és Zarah Moden Kft. képviselői. A Petőfi-iskola egy, a Molnár Józsiás-iskola pedig két interaktív táblát kapott ajándékba, ezzel kilencre gyarapodott a két többségi német tőkéjű nadrággyár által adományozott korszerű didaktikai eszközök száma.
A táblákat a két tanintézmény már három hete megkapta, s azóta nemcsak tanórákon, hanem szünetekben és órák után is használják. Tegnap a hivatalos átadó zajlott Bakk-Vitális Mária Kinga vezérigazgató és a két gyár több képviselője jelenlétében. A tábla használatát a Molnár Józsiás-iskola egyik tantermében negyedikes, ötödikes és hatodikos tanulók élőben mutatták be, angol, román és magyar nyelvű feladatokat oldva meg, majd az interaktív eszköz segítségével egy táncot is előadtak. Az adományt az iskolai szülőbizottság és a tanulók nevében Mike Réka szülő köszönte meg. A gyárak vezérigazgatója elmondta, jövőre újabb táblákat adományoznak kézdivásárhelyi és kézdiszéki tanintézményeknek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.