Fehér zászlók és mellények, dübörgő hangosbemondó, legalább ötven sepsiszentgyörgyi és egy autóbusznyi kovásznai Sanitas szakszervezeti tag. Tegnap a déli harangszótól egy órán át így festett a tiltakozóktól zsúfolt prefektúra előtti szűk tér. Néhány órával később megszületett a megállapodás, július elsejétől a megyei kórház dolgozói megkapják a követelt fizetésemelés egy részét.
A Sanitas eltökélt szándéka volt, ha a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház vezetőségével nem tud megállapodni a bérek növeléséről, csütörtökön beszünteti a munkát. A Joós Ştefan által vezetett szakszervezet annak a kormányrendeletnek a betartását követeli, amely szerint leghamarabb májustól, legkésőbb szeptembertől be kell vezetni a sürgősségi kórházzá előléptetett egészségügyi intézmény új fizetési rácsát, ezt ellenben, anyagiak hiányára hivatkozva, a kórház vezetősége egyelőre nem vállalta.
A tegnapi utcai megmozdulás után tartott egyeztető gyűlésen a felek megegyeztek, július elsejétől a dolgozók megkapják a vonatkozó jogszabály szerinti béremelés 37 százalékát, a többit pedig akkor, ha a második fél évben lesz költségvetés-kiegészítés, illetve ha emelik az egészségügyi szolgáltatások árát, és növekszik a kórház bevétele. Török Zsuzsanna, az intézmény menedzsere lapunknak elmondta, jelenleg csak tíz hónapra van a kórháznak költségvetése, ami mindenképpen kiegészítésre szorul, de a szóban forgó részleges béremeléssel a fizetési költségek már júliusban elérik a kiadások 71 százalékát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.