Vízummentességet kaphat Ukrajna

2016. november 25., péntek, Világfigyelő

Az Európai Unió még az idei év vége előtt eltörölheti az Ukrajnával szemben alkalmazott schengeni vízumkényszert – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az EU–Ukrajna csúcstalálkozót követően tegnap Brüsszelben.


Juncker arról számolt be az ülést követően, hogy az ukrán reformfolyamatot illetően több előrelépés történt az utóbbi két-három évben, mint azt megelőzően hosszú ideig. Mint mondta, Kijev teljesítette az úgynevezett vízumliberalizációs akcióterv minden előírását, így most Európán a sor, hogy eleget tegyen a vállalásainak.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt hangoztatta, hogy az EU-nak „mindent meg kell tennie azért, hogy Ukrajna megőrizhesse függetlenségét, szuverenitását és stabilitását”. Elmondta, a tagállamok mindegyike úgy látja, hogy Ukrajna készen áll a vízumliberalizációra, ez azonban csak akkor léphet hatályba, ha az Európai Parlament és a miniszteri tanács megállapodásra jut a vízummentesség felfüggesztésének könnyítéséről. Hozzátette, „mindannyian reméljük, hogy a folyamatot még idén lezárhatjuk”. Az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződésről szólva Tusk kiemelte, célja a ratifikációs folyamat mielőbbi lezárása, ennek a megállapodásnak ugyanis a gazdasági haszon mellett politikai jelentősége is van.
A közös sajtótájékoztatón Petro Porosenko ukrán államfő arról beszélt, hogy a vízummentességi egyezményt csak egy apróbb technikai jellegű probléma akadályozza, de „nagyon közel vagyunk a kompromisszumhoz”. Porosenko kijelentette, biztos benne, az Egyesült Államok Donald Trump elnöksége idején is fenn fogja tartani a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget annektálása miatt Oroszország ellen elrendelt szankciókat. „Nem számítunk semmilyen változásra” – mondta az ukrán elnök, aki szerint országa komoly támogatást élvez az amerikai politikusok körében és a washingtoni kongresszusban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2016-11-25: Belföld - :

Mindenképp elnök lesz

Egy 2001-ben, Adrian Năstase kormánya idején elfogadott törvény szerint nem kaphatnak kormánytisztséget büntetett előéletű személyek, így a december 11-i parlamenti választásokon legesélyesebb Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke, Liviu Dragnea nem lehet miniszterelnök. A politikust ugyanis korábban jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélték a Traian Băsescu volt államfő leváltására kiírt referendum idején elkövetett választási csalások miatt. Az SZDP-ből származó források szerint a pártelnök maga is tisztában van azzal, hogy esélytelen a kormányfői tisztségre, ezért inkább a képviselőház elnöki tisztségére pályázik. (Maszol)
2016-11-25: Világfigyelő - :

Merkel helyére pályázik Martin Schulz

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke januárban lejáró megbízatása után távozik az uniós testületből, és ősszel indul a német szövetségi parlamenti (Bundestag) választáson – ezt ő maga jelentette be tegnap a Politico brüsszeli hírportálnak nyilatkozva.