A már hagyományos december elsejei vitára számított mindenki a sepsiszentgyörgyi tanács soros novemberi ülésén – amikor Rodica Pîrvan számon szokta kérni a magyar jelenlétet, sőt, lelkesedést a román nemzeti ünnepen, Antal Árpád polgármester pedig el szokta mondani, hogy a gyulafehérvári ígéretek betartásával máig adós Románia – ez azonban elmaradt; a testület szó nélkül, egyöntetűen megszavazta a prefektúra által szervezett rendezvényre a kért 23 ezer lejt (háromezerrel többet, mint tavaly), és a téma később sem került elő. A román tanácstagok ezúttal egy másik kérdést, a Stadion utcai sporttelep városi tulajdonba való átvételének szándékát lovagolták meg, és végül négyből hárman ellene is szavaztak, egyikük pedig tartózkodott.
A határozattervezetet Antal Árpád polgármester ismertette: elmondása szerint nyolc éve küzdenek azért, hogy a sepsiszentgyörgyiek által kötelező közmunkával épített Szabó Kati Sportcsarnok és a stadion az államtól a város tulajdonába kerüljön. Egyszer már közel is kerültek ehhez, megszületett a törvény, de „az alkotmánybíróság elakasztotta az egész decentralizálást”, és minden maradt a régiben. A városnak most országos bajnok kosárlabdacsapata, szépen fejlődő B-ligás focicsapata van – amely maholnap A-ligás lehet, ha így halad tovább –, a sportbázis pedig meglehetősen elhanyagolt, csak az önkormányzat és a focicsapatot fenntartó Diószegi László viseli gondját, a stadionra a magyar állam jóvoltából kerültek székek, az atlétikapálya világítása kiszámíthatatlan, Bukarestben nem törődnek az itteni sportolók körülményeivel, a város pedig azt szeretné, hogy minél több fiatal és gyermek sportoljon, és a versenysportolók megfelelő körülmények között készüljenek. Ő maga kedden járt Bukarestben, beszélt a sport- és ifjúsági miniszterrel, ezért készítették elő a dokumentációt a város részéről; a döntés a kormányra tartozik.
Elsőként a liberális Liviu Comăneci szólt hozzá: szerinte a sportcsarnok most remekül mutat, kétli, hogy a város annyit tudna beruházni az épületbe, mint a minisztérium, sőt, elveszítjük a központi pénzeket, ha átvesszük a létesítményt. Később azt is hozzátette, hogy a városi sportcsarnok sokkal rosszabb állapotban van, csúszik a padló, beázik a tető, és a világítás is csapnivaló.
Minden jobb állapotban van, ami az állam tulajdonából az önkormányzatok tulajdonába ment át: az iskolák, a mozi, a kórház is ezt igazolja – válaszolta Antal Árpád, és voltak még érvei: a helybeliek által épített sportbázis használatáért kénytelenek vagyunk bért fizetni, a focipályánk gyalázatos állapotán csak egy magánberuházó és magyarországi adományok javítottak, és ha a csapat A-ligás lesz, Brassóban, bérelt pályán kell játszania, mert itt nem megfelelőek a körülmények. Igaz, hogy a Szabó Kati Sportcsarnokon korszerűsítettek valamit az utóbbi időben, de nem lehet a kettőt összehasonlítani: ugyanis az a furcsa helyzet, hogy a helybeliek által épített sportcsarnok az államé, az pedig, amit az állam épített – azonos terv szerint, vitatható minőségben egyszerre több százat szerte az országban –, a városé. Ez is mutatja, milyen abszurd világban élünk.
Adrian Cochior SZDP-s tanácstag előbb azzal hozakodott elő, hogy a focipálya drénrendszere jobb, mint Bukarestben, aztán szigorú elemzést kért arról, hogy hol tartottunk és hol tartunk ma a sportban, kijelentette, hogy nem érdekli Diószegi (ezt később úgy módosította, hogy jó munkát végez, amire mi nem vagyunk képesek), de szégyennek tartja, hogy mástól kapunk székeket, hozzátette, hogy nem fizet adót, amíg a polgármester nem magyarázza meg két ingatlan állapotát – ezzel általános nevetést keltett, mert minden tanácsülésen előhozakodik két kataszteri számmal, amiről tisztázást kér, anélkül, hogy megindokolná –, végül pedig leszögezte, hogy amíg a minisztérium nem adja a sportbázist, addig ő ellenzi.
Az önkormányzat nem tud elvenni semmit az államtól, nincs ilyen hatalma, a minisztérium azonban a város kérésére kezdeményezhet olyan kormányhatározatot, amely egy ingatlan, esetünkben a sportbázis állami tulajdonból önkormányzati tulajdonba való átadásáról rendelkezik – magyarázta Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy persze nem sokat tud változtatni azon, ahogy Románia a sportot kezeli, és ami meglátszik az olimpiai érmek hiányán vagy a focicsapat EB-s szereplésén, helyi szinten azonban megpróbál javítani a lehetőségeken, és köszönettel tartozik azoknak – Diószegi Lászlónak is –, akik ebben segítik.
Amikor a tanácsosi esküt letettük, vállaltuk, hogy a város és a helyi közösség gazdagításáért, gyarapításáért dolgozunk – emlékeztetett Miklós Zoltán, az RMDSZ-frakció vezetője, megismételve, hogy a sportbázist helybeliek építették. Ezért nem kérdés, hogy haza kell kerülnie a tulajdonnak, és ha ez decentralizálást jelent, annál jobb. Szükség is van rá, mert miközben az ország minden tájáról küldenek ide edzeni sportolókat, a sepsiszentgyörgyi kézilabdacsapat pénzért sem mindig kap edzési lehetőséget helyben. A szót Tischler Ferenc tanácstag vette át, aki elszomorítónak ítéli, hogy Cochior azt az állapotot akarja fenntartani, amelyben a fiataloknak lámpával kell este szaladniuk a futópályán, és a vaskaput tartja jó beruházásnak...
Kollégája védelmében Rodica Pîrvan is bekapcsolta mikrofonját, és a következőket mondta: sietni kell a tervezettel, mert nem sokáig lesz tisztségben ez a miniszter, akinek halvány fogalma sincs a sportról (szerk. megj.: Elisabeta Lipă ötszörös olimpiai bajnok kajakozóról van szó), megtiltotta a román himnusz éneklését a mérkőzések előtt, de más himnuszokét bezzeg nem; menjenek csak hozzá, mert vannak Sepsiszentgyörgyről Bukarestbe emigrált rokonai, menjenek és rontsák el, ami jó volt a sportban...
