Asztalitenisz. Ma és vasárnap a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Gimnázium sporttermében emlékversenyt tartanak a néhai Dobolyi Aladár emlékére. A versenykiírás négy kategóriában – 2004-ben, 2005–2006-ban és 2007-ben és azután születettek – zajlik 138 fiú és lány asztaliteniszező részvételével. A küzdelemsorozat szombaton 10 órakor kezdődik, vasárnap pedig 9-től folytatódik.
Cselgáncs. A céhes városbeli Nagy Mózes SK hét sportolóval ma Kolozs megyében vendégszerepel, ahol a dzsúdó Bánffyhunyad Kupán vesznek részt. „Dobogós helyezésekért utazunk erre a versenyre, s bízom tanítványaim jó szereplésében” – nyilatkozta Veres László edző.
Kosárlabda. A Sepsi-SIC 2 ma 15 órától a megyeszékhelyi Szabó Kati Sportcsarnokban a Galaci Phoenix 2-t látja vendégül a női kosárlabda I. liga soros fordulójában. A házigazdák egy győzelemmel és egy vereséggel, míg a vendégek két elvesztett meccsel várják a délutáni összecsapást. * Bő három hét szabadság után folyatódik a női kosárlabda Nemzeti Liga, amelynek 9. fordulójában a 15 pontos és harmadik Sepsi-SIC a 13 ponttal ötödik helyen álló Galaci Phoenixet fogadja. A vasárnap 19 órától a sepsiszentgyörgyi sportcsarnokban sorra kerülő találkozó játékvezetője Alexandra Stan, Costin Bogdănescu és Răzvan Opriș. A két csapat ez idáig hat alkalommal találkozott egymással, a külön párharcukat pedig a zöld-fehér mezes lányok vezetik 6–0-ra. A kör további mérkőzései (vasárnap): Marosvásárhelyi Sirius–Aradi ICIM, Târgoviște–Brassói Olimpia, Szatmárnémeti VSK–Kolozsvári U, Alexandria–Jászvásár.
Teremlabdarúgás. Az elmúlt évek tapasztalata szerint könnyű mérkőzés és kötelező győzelem előtt áll a megyeszékhelyi Sepsi FC, amely ma 17 órától az élvonalbeli futsalbajnokság 13. fordulójában az utolsó előtti helyen álló Kolozsvári Clujanát látja vendégül. A mérkőzésnek a Szabó Kati Sportcsarnok ad otthont. Mindkét együttes vereséggel melegített a késő délutáni találkozóra: az FC Călărași vendégeként kapott ki 6–1-re, míg a kincses városbeliek hazai környezetben 2–1-re veszítették el a Jászvásár elleni összecsapást. A csapatok legutóbb az odavágók második körében mérkőztek meg egymással, a kolozsvári meccs pedig 8–0-s szentgyörgyi sikerrel ért véget. Megyénk másik I. ligás csapata, a Kézdivásárhelyi SE hétfőn szintén itthon játszik, ellenfele pedig Resicabánya lesz.
Karate. A sepsiszentgyörgyi Shoto Team nyolc, míg az ugyancsak megyeszékhelyi Sport-All SC tizenhét sportolóval vesz részt Budapest mellett található Szigetszentmiklóson megrendezendő karate Hungarian Tatami Kupa huszonhetedik kiírásán. A vasárnapi versenyre összesen 760 versenyző nevezett 41 magyar és 35 külföldi klubból, utóbbiak tizenhárom ország színeiben sereglenek össze a magyar fővárosba. Sok sikert! (t)
Labdarúgás. A Sepsi OSK ma 11 órától a Mioveni otthonában lép pályára a II. ligás labdarúgó-bajnokság odavágójának utolsó, 19. fordulójában. A Valentin Suciu által irányított csapat 34 ponttal a tabella második helyét foglalja el, Mioveni pedig 28 ponttal a hatodik. Bár hat pont választja el a két csapatot egymástól (gólarány: 29/13, illetve 20/12), mindkét fél védelme a másodosztály legjobbjai közé tartozik: a szentgyörgyiek eddig 13 gólt kaptak, Mioveni 12 alkalommal kezdhetett közepet, illetve a háromszékieknek nyolc olyan mérkőzésük volt, amikor nem kaptak gólt, mostani ellenfelük viszont kilenc ilyen találkozót mutathat fel.
Kézilabda. A Szerző Árpád által irányított Sepsiszentgyörgyi ISK ifjúsági III-as lány kézilabdatornát szervez november 25–27. között az országos bajnokság keretén belül a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola sporttermében. A program: * szombaton Brassói Dinamo–Brassói Korona (15 óra), Medgyesi ISK–Brassói Transilvania (16.20 óra), Fogarasi ISK–Sepsi ISK (17.40 óra) * vasárnap Brassói Transilvania–Brassói Dinamo (9 óra), Brassói Korona–Fogarasi ISK (10.20 óra), Sepsi ISK–Medgyesi ISK (11.40 óra). (m)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.