Újabb közbiztonsági menetelést tartanak a székelyudvarhelyiek ma. Ezúttal a helyi alvilág ismert alakjainak, idősebb és ifjabb Pui Bélának a szabadon bocsátása ellen tiltakoznak a város lakói. A Facebookon is meghirdetett esemény felhívása emlékeztet: bár a rendőrség és az ügyészség „elvégezte dolgát”, a bíróság nem tartotta indokoltnak a két büntetett előéletű férfi előzetes letartóztatását. Idősebb és ifjabb Pui Bélát hétfőn 24 órára őrizetbe vették egy helyi vállalkozó késvillantással kísért megfenyegetése miatt.
A térfigyelő kamerák által is rögzített incidens fényes nappal történt a városközpontban, több szemtanú jelenlétében. Ennek ellenére most szabadlábon vannak. A menetelésre szólító facebookos felhívás felidézi: Puiék több embert megvertek, ifj. Pui Béla elrabolt egy lányt, több alkalommal fenyegettek meg embereket, lakásokat vettek el, fittyet hánynak közlekedési szabályra, együttélési normákra. „Elegünk van! Tiltakozzunk az az igazságszolgáltatás ellen, amely lehetővé teszi, hogy Pui-, Lili-, Picu-félék uralkodjanak városunkban, elvegyék lakásainkat és késsel fenyegessenek!” – olvasható a felhívásban. (Maszol)
SZORGOS ÜGYÉSZEK. 67 személyt ítéltek el jogerősen októberben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség által felgöngyölített ügyekben. A vádhatóság által kivizsgált korrupciós ügyek közül 32-ben született végleges döntés, az elítéltek közt található egy volt miniszter, hat polgármester, két bíró, a fővárosi rendőrség vezetőhelyettese, egy ügyvéd és egy kórházmenedzser. Az ügyészség közleménye szerint a 67 elítélt 8 hónap és 6 év közötti letöltendő szabadságvesztést kapott büntetésként. (Agerpres)
MINISZTERI TANÁCSOSBÓL BÖRTÖNLAKÓ. Jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte a nagyváradi táblabíróság Szepessy Szabolcsot, Borbély László volt miniszteri tanácsadóját. Az ítélet 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetést szabott meg, és eltiltották attól, hogy miniszteri tanácsosi tisztséget töltsön be. Az ügyben elítélték Ioan Ciocan és Anton Petru Molnar üzletembereket is. A Borbély László elleni eljárás elindításához több ízben, legutóbb 2015 márciusában elutasította a hozzájárulását a képviselőház. A korrupcióellenes ügyészség azzal vádolta Ioan Ciocant, a Lescaci Com cég képviselőjét, hogy a miniszter tanácsosának közreműködésével megvásárolta Borbély László befolyását az országos vízgazdálkodási vállalat bizonyos szerződéseinek elnyerésére. Szepessyt befolyásvásárlás kapcsán bűnrészesség, valamint befolyással való üzérkedésben való bűnrészesség vádjával állították bíróság elé. (Transindex)
VICCNEK JÓ. Viccesnek tartja a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (MRSZ) elnöke, Nicuşor Dan, hogy pont Liviu Dragnea beszél esetleges választási csalásról, akit éppen ezzel a váddal állítottak bíróság elé. Liviu Dragnea egy vasárnapi televíziós műsorban azt nyilatkozta: attól tart, hogy a Nemzeti Liberális Párt és az MRSZ választási csalásra készül. A Szociáldemokrata Párt elnöke szerint van néhány fiatal alkalmazott a kormánynál, akik önkéntesként kerültek oda, most azonban a Dacian Cioloş érdekeinek alárendelt „szolgálatos hozzászólókként” tevékenykednek. (Agerpres)