Balog Zoltán: Ferenc József nem futott el a felelősség elől

2016. november 29., kedd, Világfigyelő

Ferenc József sosem futott el a hivatalából adódó döntések és felelősség elől – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tegnap a Várkert Bazárban, az osztrák császár és magyar király halálának 100. évfordulója alkalmából tartott nemzetközi konferencián.
 

 

A régi világ utolsó uralkodója – Ferenc József emlékezete címmel rendezett fórumon a miniszter kijelentette, Ferenc József azzal lett népszerű Magyarországon, hogy felismerte: partnerként, nem alávetettként kell bánni a magyarokkal. Hozzátette: a magyarok ma is nyitottak az ilyen típusú együttműködésekre „közös közép-európai sorsunk” alakításában. Közép-Európa akkor lesz újra sikeres, ha történelmi értékeit „felfedezzük, ápoljuk és megújítjuk” – fogalmazott Balog Zoltán, aki szerint ma leginkább Közép-Európa ragaszkodik azokhoz a történelmi és kulturális alapokhoz, amelyek nélkül Nyugat-Európa sem létezhet.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója előadásában emlékeztetett: az első világháború végén az antant a nemzeti önrendelkezés elvét használta fel eszközként az ellenséges többnemzetiségű birodalmak, az Osztrák–Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom belső megtörésére. A nemzeti önrendelkezés elvét azonban az érintettek megkérdezése nélkül, pusztán nagyhatalmi alkuk mentén akarták érvényesíteni, ennek „eredményét szemlélhetjük” az első világháborút lezáró, kezdettől elvetélt békeszerződésekben – tette hozzá Schmidt Mária. „A világ más lett, de nem lett jobb. Szétdarabolták azt, ami évszázadok alatt összenőtt” – fogalmazott a történész, aki úgy vélte: a nagy európai uralkodó dinasztiák, köztük a Habsburgok trónfosztásának következménye elhúzódó legitimációs válság és állandó politikai bizonytalanság lett, nem csupán az újonnan születő, mégis többnemzetiségű, hanem a nemzetileg homogén országokban, így Magyarországon is.
Ferenc József halála az első világháború egyik legmeghatározóbb eseménye volt, hiszen IV. Károly személyében olyan, számos reformelképzeléssel bíró uralkodó került hatalomra, aki szemben a körülötte álló katonai vezetőkkel és politikusokkal felismerte azt, hogy lehetetlen megnyerni a háborút – mondta el Habsburg Károly, Habsburg Ottó egyik fia. A politikus szerint a mai Európai Unió és az Osztrák–Magyar Monarchia között számos párhuzam vonható: mindkettő komplex politikai és jogi rendszer, elkötelezett lakosai biztonsága és békéje, valamint a belső határok lebontása iránt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2016-11-29: Belföld - :

Eljárás indul a sofőrök ellen

Bűnvádi eljárás indul az A2-es autópályán történt november eleji tömegkarambolban érintett tizenegy gépkocsivezető ellen.
2016-11-29: Világfigyelő - :

Merénylet az ohiói Columbus egyetemen

Merénylet történt az ohiói Columbus állami egyetemen tegnap, a hatóságok szerint legkevesebb tíz diák megsebesült. Az első hírek még lövöldözésről szóltak, de később a hatóságok azt közölték, hogy a merényletet késsel követték el. Kiderült: az elkövető szomáliai férfi volt.