Húszezer lejjel egészítette ki az interaktív táblák beszerzésére szánt pénzkeretet a sepsiszentgyörgyi tanács. Sztakics Éva alpolgármester közlése szerint az eredetileg elkülönített hatvanezer lej – amiből a táblák árának felét kapták meg az iskolák, a másik felét maguknak kellett hozzátenniük – kevésnek bizonyult, egyre több tanintézmény kíván korszerű eszközökkel felszerelkezni.
Jobb lenne ebből az összegből számítógépeket vásárolni, mert a román líceumokban kevés van belőlük, és azok is elavultak, pedig szükség lenne rájuk – vélekedett Rodica Pîrvan városi képviselő, aki szerint egyesek nem látják a fától az erdőt. Válaszul Sztakics Éva elmondta: mindent egyszerre nem tudnak biztosítani, de az iskolavezetőknek lehetőségük van megfogalmazni, hogy mit tekintenek legfontosabbnak, erről évente kétszer egyeztet velük az önkormányzat, akkor kell az igényeket előterjeszteni. Az interaktív táblák beszerzésére azért nyújt 50 százalékos támogatást a tanács, mert vannak más programok is, ahol pályázni lehet, és az önkormányzat minél több külső forrás azonosítására és felhasználására próbálja ösztönözni az iskolákat. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.