Soha nem látott összegű gazdasági támogatást biztosít a magyar kormány külhoni fejlesztésekre, ahogy jelentősen bővültek más nemzetpolitikai támogatások is – közölte a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Máért XV. plenáris ülése utáni sajtótájékoztatón.
Semjén Zsolt kifejtette: míg 2009-ben 9 milliárd forintot fordítottak nemzetpolitikai támogatásra, most ez az összeg eléri a 30 milliárdot. E mellé jönnek a gazdaságfejlesztési támogatások – jelezte. 2015 és 2018 között a Vajdaságban 50 milliárdot, Kárpátalján 32 milliárdot fordítanak ilyen célokra, és ennek fele vissza nem térítendő támogatás, a másik része kamatmentes hitel. Hasonló támogatásokat biztosítanak a horvátországi és szlovéniai fejlesztésekre is – jelezte.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, kiemelt feladat segíteni a szülőföldön való megmaradást. Ezek a programok nem csak az ott élő magyarságnak kedvezőek, jók például a szerbeknek vagy Magyarországnak és Szerbiának is, mert gazdasági fejlődést indítanak be.
Kitért arra is, hogy a külhoni magyar szakképzés, majd a fiatal magyar vállalkozók éve után jövőre a családi vállalkozások éve lesz a tematikus program.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.