Feldobolyról szóló fotóalbumot adott ki a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület. A kiadványt advent első vasárnapján, az Albert János lelkész által bemutatott istentisztelet és úrvacsoraosztás után mutatták be. A feldobolyi életben rendkívülinek számító eseményt követően a falu közössége a kultúrotthonban hallgathatta meg a Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar adventi koncertjét, vezényelt Kertész Barna.
A fotóalbum megjelentetésének célja megörökíteni és ugyanakkor népszerűsíteni Feldoboly épített örökségét, a hagyományos épületeket, de azokat a szokásokat is, amelyek máshol nincsenek jelen, ám a feldobolyiak számára a mindennapi élet szokványos elemeit képezik. Az albumban közismert, ma is élő feldobolyiakat is megörökítettek – mondta el érdeklődésünkre az egyesületet képviselő Kelemen Szilárd.
A fotóalbum kis méretű, 15x15 centiméteres, 72 színes oldalt tartalmaz. Kiadását a Bethlen Gábor Alap támogatta. Megvásárolható 15 lejért, minden példány eladásából öt lejt a református templom felújítására fordít az egyesület.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.